Marosvásárhelyen a helyzet változatlan

A bejegyzés alcíme akár Magyarázom a bizonyítványomat is lehetne, ha ezt már nem használta volna kedvenceim egyike feledhetetlen elbeszéléseinek címeként, de a lényeget, mint olyan egy az egyben fedi.

Múlt héten ugyanis sokadik alkalommal abba a szerencsétlen helyzetbe kerültünk, hogy nem vásárhelyiek számára megpróbáltuk elmagyarázni a vásárhelyi helyzetet. Lehetetlen! Ezt csak az tudja, ismeri, érti, aki benne van. Hogy magyarázd meg egy ép elméjű, jó érzésű embernek, hogy a miénk egy olyan város, ahol akárki akármit tenni szeretne, nem támogatásban részesül a közösség részéről, hanem azonnali megfúrásban, lehurrogásban, meghiúsítási kísérletekben, kritikában, kifigurázásban.

A politikai realitás sem mutat sokkal jobb képet. Mindenki mindenkivel harcol - ha az egyiknek támadna jó ötlete, a másik támadja meg és lehetetleníti el, ha meg a másiknak és koalícióra kíván lépni a megvalósítás érdekében, biztos lehet a sikertelenségben - ugyanis nincsenek közös érdekek. Talán már saját érdekek sem.

Épül a jégpálya. Annyira rég, hogy már az idejét sem tudjuk. Kőműves Kelemennek könnyebb volt megoldásra jutnia a saját felesége befalazását illetően, mert mi még azt sem tudjuk megfogalmazni, hogy mire lenne szükségünk a siker érdekében.

Az eltelt évek alatt volt ezen a félkész pályán minden. Amíg legalább sporthoz volt köze a dolognak, nem volt baj.Ugráltak betonján gyorskorisok, bemutattak és megajánlottak sportágakat, megjavítottak és felújítottak kenukat, edzettek rajta kajakosok, ütik a korongot a hokisok és keresgélik a belső békét a tai chi-sok. De amikor évente beszerveznek kutyakiállítást illetve old timert, akkor azt hiszem, hogy elég szar a helyzet - azaz, megmagyarázhatatlan.

Most is éppen ennek nézünk eleibe. Nem lehet edzésünk szombaton, mert kutyakiállítás, dog show lesz a pályán. Ilyenkor már szerdán feddést kapunk - ejnye-bejnye, amikor nekik elő kell készíteniük a terepet - nem illik lábatlankodni holmi ugra bugrálás céljával. Pénz beszél kutya ugat, s kész.

Utána meg hetekig kergetjük a száraz kutyakakit és nyeljük a szőrt, mert ha takarítanak is, látszana annak nem nagyon van.

Az old timer sem sokkal jobb.

Az is kizárásos alapon minket hoz lehetetlen helyzetbe - hiszen fel kell készülniük rá, és ha beparkolták az autókat, bejárásunk nincsen.

Tehát nem jegünk nincs, hanem még a beton miatt is mérhetetlenül hálásoknak kell lennünk.

Szóval bocsánat ember, ha én sem tudok empatizálni azzal a szülővel, akinek nehézséget jelent 5 km-ről behozni a gyerekét jeges edzésre (székelyföldön), amikor én képes lennék a hátamon hurcolni egyszerre a kettőt, ha ilyen helyzetben volnék.

Ahogy én is megbocsátok a magam módján amiatt, hogy képtelenek megérteni, vagy ha úgy tetszik empatizálni velem azok, akik számára érthetetlen a Popper Péter által megfogalmazott helytelenség definíciója - a keresi a helyét, de lehet, hogy nincs is neki valósága.

De mint mindenben ebben is van legszebb:

1. nincs meg a jégpálya, de legalább félkészen használják valamire

2. ha nincs rendezvény legalább van hol edzenünk

3. annyira fejlett lett az alkalmazkodási képességünk, hogy megférünk egy időben a tai chi csoporttal egy helyen - ők megtalálják a lelki békét a botok és palánkhoz csattanó korongók oltári zajában, mi a korongot a vaksötétben 

4. ha nem is hetente, de elég nagy gyakorisággal eljuthatunk jégre

5. minden évben három hónap csakis a miénk - igaz a varjak beleszarnak, de legyen elég a panaszból - avagy vásárhelyiesen: shát a f...szom nem kéne?

A gyermekek meg már úgysem kérdik soha többé, hogy mikor lesz jégpálya, hanem elmondják, hogy van. Na nem jeges, hanem olyan vásárhelyi - ami helyet ad mindennek, csak a leglényegesebbnek nem, amiért létrejött. Mert minek rendesen, amikor lehet így is. Rendesen akárki tudja - ezt próbálja meg valaki utánunk csinálni, mert akkor garantáltan vásárhelyi lesz...

ízig, vérig.