Hivatali kalandok

Bíróság

reggel 9 óra

rendőri felügyelet a kapuban - ahogyan eddig is, de most magasabb szinteken folyik a biztonsági ellenőrzés

- egy ócskapiacos kisasztalra kihelyezve két kínai téglalap alakú kosár

- ügyet intéző behelyezi a kosárba a dolgait, mielőtt átmenne a fémdetektoros kapun

Nem egyszerű. Ha csipogsz felgyűl a sor mögötted.

Csipogok.

Kiteszem a pénztárcámat, telefonokat, táskát kulcsokkal, bizsukat.

Csipogok.

Leveszem a dekor fémzipes felsőmet.

Csipogok.

Mögöttem legalább tíz türelmetlen ember, aki mind menne, akárcsak én.

Zavarodottan azon gondolkodom letolom a gatyámat, hiszen azon van a nagy fémgomb - egye-fene, essünk túl rajta.

Aztán mentő ötletem támad - mondom a rendőrnek - tele vagyok piercinggel a mellbimbóimban és a csiklómban, de ha gondolja kiszedegetem.

Azonnal elzavar bazárostól mindenestől.

Elmenőben még csipogok egy hosszat.

Polgármesteri Hivatal kihelyezett osztálya - magyarul ADP

Kós Károly utca

- rohanok, mint töketlen kutya, hogy minél hamarabb végezzek vele

A kapunál egy ugató korcs fogad.

Mi nekem egy kutya - kikerülném, hogy jussak be a kapun a fő épülethez - mire megjelenik még három vadul dühöngő fenevad, aztán egyre többen.

Menekülőre fogom.

Elmegyek az Aquaservig - abban a reményben, hogy meggyőzöm a kapust, kísérjen már be a szomszédos udvarra, mert gatya nélkül végzem.

Sajnálattal közli, nem hagyhatja el az udvart - de drukkol nekem.

Sokra megyek...

Kutyák kitartóan ugatnak, támadnak.

Szívem a torkomban ver.

Eszembe jut a hívj fel egy barátot opció - na de mit is érek vele.

Gondolkozz... - adom ki a parancsot, de nem hallok a szívemtől.

Kutyák rendületlenül támadnak - egyre bátrabban. Kustizok, kiabálok, dobbantok, siccelek, köveket hajigálok, egyre elvetemültebbek. Én meg egyre jobban rettegek.

Autók ki-be, én változatlanul a kutyák gyűrűjében a kapu előtt.

Mentő ötletem támad: stoppolni fogok. Nem online, hanem így egyenesben.

Pozícióba rendezem magam a kapun előtt.

Első körben senki sem vesz komolyan.

Aztán elkeseredésemben, szöveget is rendelek hozzá - megalkotom román és magyar nyelven egyaránt, hogy ijedtemben ne érjen meglepetés.

Az első kombi dacia fel is vesz. Bevisz kb 5o métert az udvarra.

Kikászálódom, megköszönöm, nem fizetek - mert nem tudom mennyit illik ilyenkor adni.

Előre görcsölök, hogy hogyan fogok kiszabadulni.

Felmegyek az emeletre a hivatalba. Az irodavezető elolvassa a kérvényt, amelyben a kérést intéző elmondja, hogy kerekesszékben élő, fizikai sérült személy. A pasas végigolvassa figyelmesen, rámnéz és megkérdi: én vagyok?

Gyorsan eldöntöm, többet nem szidom a gyerekeket amiatt, hogy nem figyelik mit olvasnak. Ez a pasas is mire vitte, s lám a szövegértése egy első osztályosé se...

Kifele jövet megint stoppolni kezdek.

Most már elvetemültebb vagyok. Kopogok az indulni készülő autók ablakán.

Az első csak burrogtat - mert órabére van.

A második nem vallja be, de ő is csak eljátsza a fontosat.

A harmadik felvesz.

5o méter után kiszállok. Megköszönöm a fuvart és továbbrohanok. A hülye városközi stoppolással kb háromnegyed órát vesztegettem el.

Az ügyintézés nem játék...