2017. június 27., kedd

Látogatóban Jehova Tanúinál

Vasárnap délelőtt. 11 óra tájékán a hőmérséklet már 3o fokra hág. Erősen nem Királyságtermi idő van - inkább vízpartján időzne az ember. De ha esküvő van, menni kell. És ott vagyunk. Összeforrott közösség gyülekezik a teremben. Azonnal kiszúrják, hogy kívülállók vagyunk. Elsőnek a prédikátor köszön ránk letisztázva szerepeinket. Mivel alig idősebb nálunk, még nem furcsa, hogy mindenki mindenkit tegez. De miután a 82 éves nagymama is odasétál és kikérdez fülétől farkáig előrebocsátva, hogy tegeződjünk, mint jó testvérekhez illik - már ferdén nézünk rá.
Igazi Őrtoronyban megszokott kép tárul elénk. Siket a vakkal beszélget, idős a fiatallal parolázik. Végre elkezdődik a szertartás. Hibákat és kivetnivalókat keresek a beszédben, de nem sűrűn találok. Nem az én műfajom, de nem csinálják rosszul.
Aztán a maga teljességében kibontakozik az üzenet is.
Megtudom - egy parabola mentén - hogy olyan vagyok, én a hölgy, a feleség, a férjem életében, mint a targoncán a villa. Kiegészítő. Engelmességgel, tisztelettel és alázattal tartozom mindig és mindenek felett. Ő a fej, a döntés, az értelem - én a drágakő, mely beragyogja az életét. Fel kell őt üdítenem, toppon kell lennem, ki kell egészítenem, mert erre teremtett a Jóisten.
Elvörösödöm, tekintvén, hogy 2o17-t írunk. Amikor a nő vállvetve dolgozik a férfival, amikor a munkahelyi stressz miatt havonta lebénul a hátam, amikor éjszakánként felriadok és problémák megoldásán töröm a zafírral kirakott gyöngyház kobakomat és amikor elvárt, hogy legalább annyit keressek, mint a férjem. Mert kérdem én, ha munkából hazamenet mosok, főzök, takarítok, vasalok, nevelek, barátkozom, kapcsolatot ápolok és művelődöm - hol marad időm ragyogni is? 
Kedvemre való lenni csak ragyogni. Ha semmi egyebet nem kellene tennem, mint hogy beragyogjam férjem és gyermekeim életét. Nem kettő, hanem mindjárt 22 gyermek elé tennék ételt reggelente. És igen, meglennék mindennel, mire a gazda hazajön. És nem lenne egyéb dolgom, mint hogy felgöngyölítsem hogyan telt a napja, milyen gondok árnyékolták be homlokát és miben igényli a segítségemet, éles látásomat, pihent elmém ragyogását. És tiszta, vasalt lenne a ruhám, rendezett a hajam és körmöm, árnyékok nélküli a tekintetem.
De amikor a sokkal gyengébb vállam azonos terheket cipel igen nagy spermaság elvárni tőlem, hogy lemenjek drágakőbe!
Na de talán egyedüli vagyok, akire ez sértőleg hat. A prédikátor elmondja amit mondania kell, a gyülekezet pedig levonja azt a következtetést belőle, ami számára kényelmes és még élhető. 
Erre hajaz rá a buli is, ami a Királyság termet követi.
Időnként áldást mondanak, vagy imára hajtjuk a fejünket Jehova előtt - de minden megy a maga rendjén. A nők miniben, dekoltázzsal, a férfiak duzzadó ágyékkal, enyhén spiccesen - csak én ülök kábán és józanon. Még mindig azon elmélkedve, hogy is lehetnék még ma a legnemesebb drágakövek egyike...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése