Minden egyes ember életében vannak leit motívumok. Nos az enyémben a rák. Amikor először találkoztam vele zsenge gyermek voltam. Nagymamám és nagynéniim mesélték, hogy mit jelent, milyen ezzel együtt élni. Senki sem volt szomorú, még csak beletörődött sem. Egyszerűen tényeket közöltek. Olyan dolgokról meséltek, amin keresztülmentek. Aztán nagyobb lettem, emlékszem egyik nagynénimet arról faggattam, hogy van e szexuális élet és orgazmus eltávolított mellszövetekkel, méhvel. És mondta, hogy van. Hozzáállás kérdése.
Aztán nagyon korán kiderült, hogy tele vagyok mindenféle csomókkal. És ott ültem egyedül a váróteremben és azon gondolkodtam, hogy talán itt a vég. Ennyi volt, nem sokkal több. S mi az amit megtettem vagy elmulasztottam, ahol jelen voltam vagy jelen kellett volna lennem. Számadásokat végeztem egy olyan életkorban, amikor az emberek zöme nem is realizálja, hogy egyáltalán létezik élet vagy életszakasz kiértékelő számadás.
Magányos voltam, kétségbeesett és nagyon szomorú.
Túltengett bennem a félelem.
Így ijesztettek rám évről-évre, aztán minden félévben addig, amíg azt nem mondottam, hogy nekem ebből elég. Hiszen állandóan számadásban sem lehet élni. Rettegve attól, hogy mennyi van, vagy ha van, hogy és milyen körülmények között zajlik majd. És azt mondtam, inkább számadás nélkül, de boldogan, mint számadásokkal, de rettegve.
Hat évem telt el félelmek nélkül.
Gyakran eszembe jutott, de azonnal el is hessentettem ha fejem fölött gyülekezni kezdtek a félelem felhői.
Hat év után most ismét meg kellett ismételnem azt a körforgást, táncot, amit az évek gyakorlatának súlya alatt már betéve tudok. Lépés-lépést követ s minden egyes koppanás a végkifejlet irányába mutat.
A hat év úgy bennem, mint a körülményekben rengeteg pozitív változást hozott. Modernizálódtak a gépek, magyarul beszél a kezelőorvos, színes tetkókkal tarkított a mammográfiát végző asszisztens mindkét karja és szemkontaktust felvéve, konyha nyelven közlik, hogy leszakadt-e idén a guillotine, vagy maradt még egy kevés időd?
Az eltelt évek rengeteget hoztak a konyhámra - aktív és passzív időszakokban egyaránt.
Megtanultam, hogy minden perc ajándék.
Hogy a változáshoz a magam megváltoztatása szükséges.
Hogy a békét nem kívülről, hanem csak belülről várhatom.
Hogy a férjem vagy gyermekeim nem felelősei boldogságomnak, hanem sokkal inkább forrásai.
Hogy minden elmúlik egyszer.
Hogy nem az én problémám a legsúlyosabb, még a saját kategóriájában sem.
Hogy a családnál nem fontosabb érték a társadalom, mert a társadalom a sok kicsi működő családtól és annak tagjaitól válik működőképessé. Magyarán ha meg akarom változtatni a gyermekeim jövőjét - nem törvénymódosításokat kell kieszközölnöm, hanem mindent meg kell tennem annak érdekében, hogy értékes tagjai legyenek annak a társadalomnak, amelybe beleszülettek. És ha mi bent jól működünk, semmi külső erő nem lesz elég ennek a belső harmóniának a megdöntéséhez.
Továbbá, most már tudom azt is, hogy az ellenség az egy kreált fogalom. Egy ellenségem létezik, amely megszelidíthető, legyőzhető - de soha nem eltiporható - s ez egyedül én vagyok.
Szeretni, harcolni, győzni, lenni csak és csakis akkor válok képessé, ha megvívtam saját magammal szembeni harcaimat. Hiszen minden ami él és mozog saját szűrőmön át válik erőforrássá vagy visszahúzó tényezővé.
Régebben a gyerekeket a kredenc fiókjában rejtőző fakanállal ijesztegették.
Ha nem fogadsz szót - előveszem a fakanalat...címen.
Nekem is van egy fakanalam.
Kicsit ne legyek szófogadó - azonnal kiugrik a kredenc fiókja.
De hát hogy lehet így élni - kérdezed?
De hát, hogyan is lehet enélkül?... - válaszolom.
Magamat ismerve, a kanál életem végéig marad.
Továbblépve - hiszem, hogy mindannyiunknak van egy-egy kanala. S ha az nem is, kredenc és fiók mindenképp. Kinek a háta, kinek a dereka, kinek a gyomra, kinek a kapcsolatai és annak bonyolult hálója.
S, van, hogy elfejetünk megijedni.
Van úgy is, hogy egyszerűen nem játszunk tovább. Kilépünk. Stopjoc van.
De leginkább úgy kéne legyen, hogy mindegyre zárjunk szakaszokat. A számadás ugyanis olyan, mint a sátoros ünnepeket megelőző nagytakarítás. Előkerül ez, eldobódik az, nagyobb lesz a hely és világosabb, tágasabb az egész otthon. És kell a léleknek a megtisztulás. Nem az elhadart, kétperces, egypenitenciás - hanem a gatyaszaggató, mindent felfordító, amely képes újraindítani az egész rendszert.
