2017. február 20., hétfő

Szociális szférában dolgozó szakemberként pontosan tudom, hogy ahhoz, hogy megszülessen benned a felismerés, hogy nem a te történeted a legdrámaibb a saját kategóriájában, tulajdonképpen csak egyet kell tenned: kimozdulnod. Ugyanis a saját bánatod és drámád betonfalain túl egy olyan világ áll, amely tele van a tiedhez hasonló, vagy annál sokkal megrázóbb történetekkel.
Itt van például ez a szegény nagymama.  Egyedül nevel három gyereket. Na nem a sajátjait, mert azokon már túl van. Jól, rosszul – túl van. Megtett minden tőle telhetőt. Sőt azon felül is. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy másodszor is anyaszerepben neveli három Unokáját. Amire a történet a továbbiakban ugyan rá fog cáfolni, de ne szaladjunk a dolgok elejéreu
Évek hosszú során át egészen közelről figyelemmel kísérhettem azt az embertelen küzdelmet, amit ez a szerencsétlen, idős és krónikus beteg hölgy vívott az élettel, annak érdekében, hogy unókái optimálisan fejlődjenek és életben maradhassanak. Nem volt könnyű dolga. Évről-évre nehezebb lett. Mintha a körülmények közrejátszottak volna ellene.
Szívfacsaró volt tanúja lenni annak ahogy egyik szeme sírt, a másik meg nevetett – mert a gyerekek rohamosan nőttek és egy adott ponton nem volt méretre való ruha a birtokukba.
Volt olyan hónap – s talán ebből volt a legtöbb, hogy kőkemény döntést kellett hozni, hogy étel, gyógyszer vagy lakbér. Mert mindháromra nem jutott.
S mikor azt hittük, hogy minden könnyebbé lesz, hiszen a hölgy fia letöltötte a börtönbűntetését és megjelent – akkor következett  leginkább a nem várt csavar.
Mivel nem kapott munkát az országban, külföldre távozott. Az ígérettel, hogy jönni és segíteni fog. S jött is, de nem egymaga. Hárman érkeztek. Vele volt egy fiatal nő, meg a közös gyerekük. Édes, aranyos, frissen született kisbaba.
S mivel a karácsonyi puhítás nem működött, latba vetették az erőszakot. Megfenyegették, hogy útra teszik, ha a negyedik gyermek nem maradhat. Na nem örökre, csak éppen addig, amíg elrendezik dolgaikat. De küldenek, hoznak, tesznek, lesznek. Csak a gyermek maradhasson, amíg elintézik lakhatással kapcsolatos gondjaikat.
És a gyermek maradt.
Eddig sem volt sok.
Most már azonban csak a sokk maradt. Meg a gyermekek. Na és a beteg nagymama, aki abban reménykedett, hogy lassan könnyebb lesz. Mert nehéz neki.
Kezdődik minden elölről. (anyatej, hangyatej, ecet..., Kányádi S.)
Pelenka, tej, tejpor, etetés, állandó felügyelet, álmatlan éjszakák, gyermekbetegségek, nincstelenség és a remény örök halála.
Szavak nélkül maradok.
A pelenka meglesz, tejpor is kerül – ruhák is hányódnak valaki ajtaja előtt – csak a kérdés marad örökre megválaszolatlan:

Ki veszi át Sziszüphosz munkáját – ha Sziszüphosz már nem bírja tovább?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése