Istenfélő, Gondviselésben (ugyan nem vakon) de bízó emberként pontosan tisztában vagyok azzal, hogy a jelekkel illik nagyon óvatosan bánni. Mert saját szűrönkön, saját szemüvegeinken keresztül látjuk a világot, és bizony kivétel nélkül minden egyes alkalommal azt látunk bele, amit csak akarunk. Így történhet meg az is, hogy életünk legnagyobb jeleit félreolvassuk. Aszerint interpretáljuk, ahogy számunkra kényelmes és elvárt.

A nagy ajánlatok, üzletek, életesélyek eleve bűzlenek. Amikor valaki azzal keres meg, hogy szeretne segíteni rajtam, mert az ő élete törzsgyőkeresen megváltozott és embereket keres akikkel megoszthatja ezt a nagy titkot, amely mindezt lehetővé tette - mindig behúzom a kéziféket. 

Óvatos leszek és csak azon gondolkodom az idő hátralevő részében, hogy ő maga mennyire hisz ebben.

Volt egy családi barátunk. Házaspár. Egészségszakértők mindketten. A férj az üzleti egész(ség)hez értett, míg a hölgy tanácsadásban jeleskedett. Az elején úgy voltunk a műsorral, mint a színházban. Interaktívnak bizonyultunk, részt vettünk a játékban, betartottuk a szabályokat, bármennyire marhaságnak tüntek. A játék az játék - játszani kell és nem értelmezni alapon. És jókedűen hallgattuk végig a hölgy testkontrollról, egészséges bőrről, megfelelő emésztésről és jó közérzetről tartott kiselőadásait - miközben valósága teljesen másról árulkodott. Ha ennyire jók a termékek - rajta vajon miért nem segítenek? - tettem fel elsőkörben magamnak a kérdéseket. Az utolsó csepp a pohárban egy körömgombát legyőző varázslatos termék kínálata nyújtotta. Mosolygva és teljes meggyőződéssel ajánlgatta a terméket, miközben egyszerre hat lábkörme volt beteg. Mondom ilyen nincs! Valamit nem értünk jól. A szeme, testbeszéde, kisugárzása a teljes hitről és önátadásról árulkodik, miközben rajta semmi sem használ. Miért van meggyőződve arról, hogy rajtam segítene, ha rajta már semmi sem képes.

Évekkel késöbb megtudjuk, hogy anyagilag függtek annyira, hogy más választásuk nem maradt, hinniük kellett a hihetetlent. Becsületükre váljon, náluk jobban senki, soha!...

Minap szintén kísértetiesen ugyanazzal a forgatókönyvvel beállít két stranger.

Segíteni akarnak.

Itt nem a pénzről van szó, hanem az életminőségről, életcélokról, a társadalmi jólétről.

Nem kell semmi az egészhez - döl a pénz - kétszázötven, százötven százalékos profitokkal dobálóznak. Nem vagyok jártas a matematikai tudományokban. Úgy vagyok ezzel, mint amikor a fiam a végtelennel kapcsolatosan faggat. Nekünk a maximum a 1oo% volt és marad. Az a tiszta profit. A többi mese. Amit nekik most eladó.

Ugyanazt a szikrát keresem a szemeikben, mint évekkel ezelőtt a másik történetet áruló pár szemében. Közel sem annyira tiszták. Mintha ők sem hinnék, csak hát eladó és ők vevőt keresnek rá. Olyanok, mint 5-6oo évvel ezelőtt a falvakon végigutazó és áldozataikat szedő szélhámosok. Titkot adnak el, amiről nem illik nyilvánosan beszélni, csak zárt ponyvák mögött - el akarják hitetni, hogy kiváltságosok vagyunk, amiért első között kapjuk be a bogot, amit mellesleg ha nem teszünk meg, hát egész életünkben bánkódni fogunk a nagy elszalasztott esélyen.

Hagyom, hogy elmenjek. A meséjük előbb-utóbb halló fülekre talál. Mindig lesz valaki, akit megfertőz a kor. Aki oly annyira fog hinni vagy előbb-utóbb függeni, hogy ő maga is útra kerekedik. Na nem magért, hanem azért, hogy másokon segíthessen. Hiszen csakis erről szól a mese.