2016. április 4., hétfő

Rengeteg csalódáson túli felnőtt voltam már, amikor szeretett tanítónőm - Anna néni öngyilkos lett. Kiszökött az ablakon és kész - elment. Se szó, se beszéd. Annyira csalódott voltam és képtelen a megértésre, megbocsátásra, hogy el sem mentem a temetésére. Utána még évekig foglalkoztatott, hogy tanító létére, hogyan tehette ezt? Bármi mást, de ezt nem! Így nem. Mert aki gyermekekkel foglalkozik - ne adj Isten szülő (is), ilyent soha nem szabadna tennie - elsősorban a gyermekeivel, vagy azokkal a gyermekekkel, akiknek ő egy életidőn át felelőséggel tartozik. Mert hiába lettem én időközben felnőtt - az énem azon része, amellyel hozzákapcsolódtam - örök gyermek maradt. Az háborgott bennem, máig szünni nem akaró értetlenkedéssel.

A hétvégén bajnokságon jártunk. Mi felnőttek tisztában voltunk azzal, hogy kinek az emlékére szervezik a bajnokságot, a gyermekeknek azonban nem mondtuk el. Semmilyen ügyet nem csináltunk belőle, hogy ne kérdezzen rá. Minek hazudni? Ezzel szemben a félszavak, a ki nem mondott érzések, a fájdalom eljutott az ő lelkükig is. Bajnokságot követő második nap - na most már elég lesz a rizsából arckifejezéssel - elém álltak mindketten, hogy meséljem csak el szépen a dolgot ezzel a bácsival kapcsolatban, aki olyan fiatalon húnyt el.
Kósa Endre világklasszis jégkorongozó volt. Egész élete, munkássága, élet-állomásai követendő példaként állnak az ifjú jégkorongozók előtt - és természetesen, nem csak - míg életének utolsó pontja a meg értés homályába vész. Öngyilkos lesz. Megmagyarázhatatlan körülmények, utólagos találgatások és magyarázatok keresése közepette.
Utána marad a fájdalom pecsétjét örökké lelkén viselő családja, felesége, gyermekei és azok a gyerekek akiket ő tanított. Nem beszélve a megtört közösségről, kollegákról, csapattársakról, ismerősökről, barátokról, szomszédokról. Hiszen egy fiatal, életerős ember halála mindenkiben kérdőjeleket tesz fel. Mindenkinek szüksége van a magyarázatra - arra a cimkére, ami segít a megfelelő helyre pakolni a fájdalmas történést.
Haláláról természetesen egy szó sem esik.
Beszélnek ezzel szemben a követendő példáról - amit életén és munkásságán át a gyermekek elé helyezett, a tiszta jégkorongról, amelyért mindent megtett és az eredményeiről.
Fájdalmas, sebeket szaggató nap.
Melyet elfedni látszik a fantasztikus szervezés, a gondoskodás, a magyarokra jellemző vendégszeretet, a meghitt, otthonos hangulat teremtése - amelyből mindannyian tanulhatunk.
A gyermekeknek nem jobb, hogy tudják az igazságot, de egy fokkal jobb a hazugságnál. Annyit tud, hogy legalább bennem bízhat. Én nem hazudok a szemébe és nem állítom olyan dolgokról, amit tudok, hogy nincsenek birtokomban a megfelelő információk róla. Ugyanis a Halállal nem felnőttként kell először szembesülni, szembenézni - hanem egészen zsenge kortól. Tudván, hogy bámennyire bizarr is - az Élet része.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése