2016. április 20., szerda

Nagyon szeretek kimozdulni. Elmenni találkozni más házasságban élőkkel, amikor úgy gondolom, hogy az enyém egy fabatkát sem ér, meglátogatni más otthonát, amikor elégedetlenkedem a saját tereim miatt, játszótérre menni a más gyermekeinek társaságában, amikor úgy gondolom, hogy elcsesztem a nevelés alapjait, elutazni más falvakba, városokba - amikor úgy vélem, hogy az enyém elviselhetetlenné lett.
Mert azzal kell szembesülnöm, hogy a máséhoz képest az enyém mind tökéletes...

Hetek óta éget a fájdalma a városunkban forró összeférhetetlenségnek, amely napról-napra nőni, gyarapodni látszik. Itthonról gyakran menekülök annak a fantáziának a rabságába, hogy bezzeg Csíkszereda, Udvarhely, Gyergyó, Kézdivásárhely. Kolozsvár, Brassó - akármi... Aztán ha már ott vagyok, élő szemmel, félénken kitárt lélekkel élhetem, láthatom, tapasztalhatom, hogy nem (csak) velünk van baj. A nálunk uralkodó közhangulat uralja az egész világot.Sőt..., mi egy kicsit jobban vagyunk. Itt csak a román-magyar kérdés feszeget emberfeletti határokat - de ahol csak magyar van, hát az támad a magyarra. Mert a hangsúly nem az ok-okozaton van, hanem a támadáson. Az egymás puszta kézzel való kicsinálásán.

Amikor Annát szültem - a 42 órai intenzív vajúdás alatt igazán volt időm mindenféle ördögök és angyalok falra mázolására. Egész szülesemet egy lelkembe forrott, mai napig le nem üledepdő Bibliai idézet fonta át - az utolsó idők fenyegetése, mely szerint jaj annak, aki gyermeket szül...
Ma már beérett a gyümölcse.
Ugyanis mit mondhatnál a gyermeknek a világról?
Lassan mindenki mindenkit lenéz, gyülől, utál, eltipor, kicsinál. Ha életben akarsz maradni - tégy meg mindent azért, hogy az eltiport ne te légy.
Ha menő, elfogadott, népszerű akarsz lenni - minimum bugyira vetkőzz, mert az a trendi. A saját, természetes adottságaidat felejtsd el - minél több a tetetett, rakatott, varratott, műanyag és szilikon rajtad, annál jobb. Amennyiben semmi - le se vetkőzz - ki a fasz kiváncsi már egy hús vér nőre?

Miután hazajöttem a Jazzből - sokáig nem jött álom a szememre. Úgy éreztem, hogy szétvet a be nem építhető információözön, amivel az agyam és testem egyszerűen nem tudott mit kezdeni.
Levetköztem meztelenre és leültem a kád szélére.
A meztelenség rengeteg bajra gyógyír. Legalább mint a pálinka, csak itt még az agy is megmarad eszközként.
Azon gondolkodtam, hogy ennyi. Nincs hova menekülni. A világ másik fele sem ígér semmi jót. Maradtam én és a csoré seggem. Két gyermekkel, akiknek megmaradása azon döntéssorozatnak lesz a következménye, amit innentől kezdve tudatosan hozni fogok, addig a pontig, amíg már nem igénylik fogni a kezem.
Ők már Szodomában élnek. Ott ahol nem szégyen leteperni a két angyalt - mert senkit sem érdekel, hogy csak átutazóban vannak.
Mindenki önmagáért felelős!
Emberileg, családilag, politikailag, társadalmilag, nemzetiség szempontjából, egyénileg.
A közösbe csak akkor tudok betenni, ha az egyénit megdolgoztam.

Attól lesz kevesebb kurva, ha én és a lányom - az én mintámat követve felismeri, hogy nem kell eladnia magát a boldogság fejében.
Akkor lesz kevesebb erőszaktevő ha én és a lányom - az én mintámat követve felismeri, hogy nem csak akkor maradsz hatalmon, ha nem téged, hanem te baszod át őket.
Aki nem harcol, azt nem lehet legyőzni.
Aki magáért harcol - azt követni kell.
Mert példája tömegeket vonz.
És a világot nem a szavak, hanem a tettek tudják egyedül megmenteni.
Nem a te vagy az ők tetteik - hanem az enyém. Aközös attól működik, ha benne van mindenki egyénileg megmunkált része. Márpedig az egész több, mint a részek megmunkált összege...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése