2016. április 17., vasárnap

Kedves Fiatalok,
egy levéllel szeretnék hozzátok fordulni, abban a reményben, hogy minél többetekhez eljussak általa. Magamról csak annyit, hogy közel a negyvenhez - van családom, gyermekeim, mosógépem, megtanultam kezelni a konfliktusaimat, anélkül, hogy elveimet eltiporjam tudok kompromisszumot kötni és igyekszem periódusonként felülbírálni életemet saját álmaim megvalósításának skáláján.
Hiszek és bízom bennetek.
Tudom, sőt mi több tisztában vagyok azzal, hogy nem azok vagytok, akiknek sokan gondolnak. Tudjátok én fogyatékkal élőkkel, hátrányos helyzetűekkel és idősebbekkel is foglalkozom. A köztudatban az él - előítélet formájában, hogy ti erre a rétegre egyáltalán nem figyeltek. Nem vagytok szociálisan érzékenyek - hiszen élő példa, bandákba verődve nem adjátok meg a kijáró tiszteletet a járműveken az idősebb generációnak, nem vagytok segítőkészek és kommunikatívak. Miközben én meg azt látom, tudom és vallom, hogy pont az ellenkezője történik. Nagyon is érzékenyek vagytok szociálisan, rengeteget tesztek ezekért a veszélyeztetett helyzetben lévő csoportokért és nyitottak vagytok mindenre és mindenkire magatok körül - akiről érzitek a tiszta szívű, őszinte közeledést.

A tegnap éjjel - valami tíz év kihagyást követően kimentem az éjszakába.
Képzeljetek el egy kivénült negyvenes spinét, ahogy a Jazzben forgatja a szemeit... - nos ez én voltam. Mert amit ott láttam, afelett azóta sem tudok napirendre térni.
Többen közületek panaszkodnak arra, hogy nem találják a megfelelő párt, akit bizalmukba avathatnak, aki nem él vissza a bizalommal, amelyet számára előlegeztek, képes szeretni, tisztelni, becsülni, kitartani mellettetek.
Sokáig azt hittem valóban a felhozatallal van baj. Míg a tegnap este felpislákolt bennem a megértés fénye. Ugyanis Szodoma és Gomora kutyafasza volt amellett, amit kint láttam - és higgyetek nekem, nem maradtam sokat.

Lányokat láttam rétegekeben kisminkelve, hogy nem lehetett tudni valójában hol is kezdődhet el a tulajdonképpeni emberi arcuk.
Fiatal és szép, hamvas és üde testeket láttam bugyiban és szoros, rövid topban - ahogy én egy kiadós éjszaka reményében a férjemmel hálni járok jobb napokon.
Meleg fiúk csoportján táthattam el a számat, akik egymás biztjában valósággal kérkedtek másságukkal - kesztyűt dobálva a potenciális ellenség pofájába. Kigyúrt, majomra emlékeztető, üres tekintetű férfiakkal találkoztam, akik szintén csoportba verődve árulták magukat - arcukon _egy éjszakás kalandra keresek akármilyen nőt_ felírattal, akikről azt hallottam biztos forrásból, hogy párkapcsolataikat megunt és helyrehozni nem képes férfiak, akik így keresik a fájdalmak csillapítását időről-időre átverve téged és önmagukat.
Elvált, vagy válófélben lévő zavart tekintetű, hozzám hasonló életkorú nőket láttam, akiket otthon várt zavart gyermekük, míg ők arra próbáltak igazolást keresni, hogy még mindig képesek eladni magukat akármikor, akárhol.

A táncparkettről csak annyit, hogy maga volt a pokol. Kellemetlen testszagok egyvelege párolgott a zárt térben. Az intim szférám megszűnt létezni. Hol előlről, hol oldalról és szemből, hol mindenhonnan egyidőben értek hozzám meztelen testrészek, amit végtelenül visszataszítónak találtam. Hiszen nem frottőrködni, hanem csak táncolni szerettem volna.
Egy adott pontban egy fiatal pár úgy döntött - a ledöntött alkohol, az elszívott drog vagy a zene hatására, hogy akkor és ott carpe diembe csap át. Nem túlzok, amikor azt mondom, még életemben nem keféltek a hátamon, de a tegnap ha szerettem volna, kis híján megtörténik.
A zene pocsék volt, üres és harsány. Ti nem szoktatok beszélgetni? Úgy értem - soha? Nem messen és telefonon, hanem személyesen? Vagy tánc közben? Mert annál szebb, felemelőbb és jobb nincs. Attól buli a buli. A nevetéstől, a közös poénoktól, a tánc közbeni eszmecseréktől, a közös énekléstől - amit ez a hangerő csírájában folyt meg.

Sajnállak benneteket. És sajnálom a szüleiteket.
Tudjátok én hiszek a bulis időszak célszerűségében.
De ez, amit ti hétvégéről hétvégére éltek meg - minden, csak nem buli.
Ez egy kibaszott piac. Amin ti csak egy szar kínai termék vagytok. Amit elkapkodnak - hiszen olcsó, használnak, majd félrehajítanak.
Ti pedig sokkal többek vagytok ennél!
Testetek a tökély - akkor is ha vékony, vastag, kerek, szögletes, formás, húsos, csontos - bármilyen.
Lelketek egyedülálló, értékes és csodás.
Elmétek páratlan, felfedezésre váró terület.
Valótok ajándék.
Kérlek hát benneteket, viselkedjetek is ekként.
Ne adjátok el magatokat megaláztatásért cserében.
Vannak sebek, amik soha nem gyógyulnak.
És az idő - nos az idő nem gyógyít sebeket.
A heg megmarad - lesznek napok, amikor véresre vakarja egy ártatlan érintés - melynek stigmáját és fájdalmát magatokon viselitek az idők végezetéig.


3 megjegyzés:

  1. Nagu
    yon a szeg fejére sikerült ez, Écike! Akár a gondolataimat is olvashattad volna! Arra kérlek, ne hagyd abba!
    Dia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. *Nagyon
      Entert nyomtam törlés helyett...

      Törlés