2016. április 7., csütörtök

A Beteljesülő


Első rész

Nem volt boldog gyermekkora. Már egészen zsenge korában tudatosult benne, hogy nem áll rosszabbul a szénája, mint másnak - de azért jól sem. Túl sok volt a lenyelt fájdalom. A másoktól kapott, nehezen cipelt, alig nyelhető fájdalom. Apja elment. Akkor valami elszakadt. Nem darabokra törtött, hanem mintha egy cafatot szaggattak volna le eleven húsából - de már akkor tudta, ebbe nem lehet belehalni. Belepusztulni igen, de ez még túl kevés a halálhoz.
Aztán a véget nem érő bántalmazások felkeltették benne lázzadót. Istent kereste, megtalálta vele együtt önmagát is. Azokat a helyeket egészen pontosan, ahol önmagát kellett keresnie. Először a Halállal kezdte. Helyesebben a Halál kezdte el ővele. Elvitt valami nagyon fontosat. Ezt akkoriban úgy hívta, hogy biztonság. Ezért is gondolta, jobb lesz ha utánamegy. Évekig hordozgatta táskájában a leegyeszerűbb öngyilkosághoz szükséges kellékeket. Ha egyedül volt, gondolatai mellett ezek voltak játszótársai. Verseket írt, rotta az útakat és idősek társaságában találta meg azt, amit a fiatalok még nem tudtak biztosítani. 
Míg - meg nem találta azokat az embereket, akik ugyanúgy keresgélték önmagukat. Némelyek már az életben, mások még a halálban. Végül - együtt keresgéltek.
Az állandó depresszió alábbhagyott - néha köszönt vissza, mintha arról akarta volna biztosítani, hogy immáron nem megy el örökre - sohasem.
Nem haragudott. Szeretett mélyen lenni. Önmagam belsejében ugyanis teljesen más színben látszott a világ. És neki nem a világgal, hanem önmagával volt baja.
Későre jött rá, hogy mindigis Istent kereste. Nem a felsőbb hatalmat - mennynek és földnek teremtőjét - hanem egyszerűen Istent. Istennek nem kellett bemutatkoznia. Vagyok Aki Vagyok... Ő benne volt. Egyértelműen, a Napnál is világosabban. Amikor ez kiderült - egyszerre több minden nyert értelmet, mint amire egész életében számíthatott.
Kételyei ritkán voltak - és ekkor sem a létezést, hanem önmagát kérdőjelezte meg. Mások hite nem bántotta. Az ővé egészen mélyről jött - ahonnan a források törnek fel.
Így lett természetesen megférő Istenhite, Istent átszövő léte akkor is amikor drogokhoz nyúlt, olyankor is amikor szabadon szeretett, ahogy azokban az időkben is, amikor minden nap le kellett innia magát, hogy épen átjusson élete ezen szakaszán.
Ezt az emberek nem értették. Így egy idő után már nem is magyarázta. Volt és kész. 
Aztán amikor már évek elteltével mindenkit megszeretett, minden drogot beszippantott, minden bulit végigtáncolt és minden szerelmet kiivott - valami megváltozott. 
Ugyanolyan nap volt mint a többi. Semmi sem utalt arra. hogy bekövetkezik a Pálfordulat. Utólag visszapörgetve tudta, nem egészen egy villámcsapás volt. Mintha mindigis benne lett volna - s egyszer csak beteljesedett.
A templomban ült amikor felismerte, hogy itthon van. Ő ide nem el akar járni, hanem ide haza akar jönni. Itt akar lakni. Immáron örökre.

Vallását a hely függvényében választotta. Annál a kútnál vert tanyát, ahol megszólította az Isten. Otthonosan berendezkedett. Tudta innentől kezdve már örökre itt marad. És igen - hosszú évek küzdelme után végre eljött a nyugalom. Csend lett. A külvilág eltompúlt, a bent szava mindennél erősebbé lett.
Amikor lelkének izomzatát szemlélte, valahol mélyen sejtette - ez csak egy lélegzetvételnyi pihenő lesz. Hogy emberi időben mennyi is - ezt nem tudhatta pontosan, de azt viszont már igen, hogy harcosként háboruznia kell. Nem hazavárnia a sérülteket, hanem kint lenni a csatatéren. 
Három emberi évébe tellett újra kifényezni fegyvereit és elindulni arra, ahol lihegve várta már az a harc, amelyet ma már mindannyian Élet néven ismerünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése