Kapcsolatrendszereink - egyetértünk ezzel, vagy sem - bizonyos tevékenységekre épülnek. Felnőttként nem kifejezetten az a mozgatórugója a baráti kapcsolatoknak, mint gyermekkorban. Ha felidézem magamban gyermekkorom kapcsolati hálóját - nem föltétlenül kellett történnie valaminek ahhoz, hogy keressük egymást. Nem okkal kerestük egymás társaságát - hanem azért, mert jó volt együttlenni. Erre a jó nekem veled lenni állapotra épült fel a közös játék és csínytevéseink széles és színes skálája. Azok, akik sikeresen megőrizték és felnőttkorukra is átszármaztatták gyermekkori barátságaikat - szerencsésnek, sőt mi több áldottnak nevezhetik magukat. Ha maradtak közös témák és megmaradt a jó nekem veled, egy másik szint - a veletek (ugyebár az új párral) együtt lenni. Mert az új pár - az ördöggel élsz, ördöggé válsz nagyban megváltoztatja az embert. Gyökerestől, jellem és szokásrendszerében, életfelfogásában és hozzállásában, érdeklődési körében és életritmusában egyaránt.

Felnőttkori kapcsolataink mozgatórugója a valami. Nem az érzés maga - hanem az aktivitás amire építünk.

A kollegialítás alakulhat át baráti viszonnyá. A jól tudok veled dolgozni, lámsza bulizni is tudunk.

A sport iránti szeretet - amely egyre több együtttöltött időt követel ki magának.

A munkaviszony - a közös érdek és közös célok - amely átalakulhatnak közösen töltendő szabadidővé is helyenként.

Itt már nagyon nem az van, mint gyermekkorban.

Nem minden esetben számít, hogy ugyanaz legyen az érdeklődési körünk, ugyanazokat a dolgokat szeressük csinálni, ugyanazok a dolgok hozzanak lázba.

Lázasan keressük ezzel szemben a közös pontokat.

Megvan a tevékenység - ahol megszületik a kapcsolat.

Nem baráti viszony, még csak nem is haveri. Egy közös érdek, ami lehet munka, üzlet, sport, politikai szerep, bajtársi viszony.

Aztán - egy másik szintre keresve a közös belépőt - megszervezzük a másmilyen programot. Átvisszük a frissen kialakult kapcsolatot egy másik színtérre, más díszletek közé, hogy megnézzük, kiállja-e a próbát. Ez lehet közös vasárnap - ha vidám, annál jobb, egy közös vacsora, egy kirándulás, egy buli. Ha működik jöhet a következő szint - akár egy közös nyaralás is. De soha nem jön már vissza a gyermekkori nagy jelenlét - az itt és most állandósága, ami a barátság alapköve. Ami nélkül soha nem barátság egy kapcsolat.

Nem tudom mit veszítünk el.

Állítólag megtaláljuk magunkat. Jó esetben fiatal felnőttkorig. Erre esik a családalapítás. Itt egy kicsit megint elveszítjük és újraalkotjuk önmagunkat. A gyermekekkel újradefiniálódik az egész bagázs. És az állandó újradefiniálódás állapotában - valahogy ritka kinccsé válik az itt és mostban való feloldódás. Az addig kacagunk, amíg bepisilünk vissza nem térő állapota.

Ezt a feltételek nélküli önátadást hivatott felidézni a szeszes ital.

De ez csak helyileg képes enyhíteni annak a fájdalmát - amit az állandó hiány okoz.

Mert amit önmagunk keresésével és megtalálásával elveszítünk az éppen ennek a képessége. A feloldódás, feltétel nélküli önátadás, az itt és most teljességének megélése.

A válaszokat még nem tudom.

Talán ha van bennünk kellő bátorság újra elveszíteni azt, amiről azt hittük megtaláltuk - azaz a görcsös és merev önmagunkat - akkor visszatér a nagy feloldódások, a barátságok és az itt és mostok ideje.

Akár a szerelemben.

Ami akkor a legjobb, amikor már nem én - hanem az itt és most dönt mindenekfelett.

Kit érdekel a tegnap és holnap, amikor élem a mát.

Nem birtoklom, hanem megélem. Így lesz az enyém. Elengedve, görcsök nélkül - csak így és kész.