2015. október 30., péntek

Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy hatalmas nagy úr. Amikor eljött, mindenkivel tudatta, hogy Ő maga a Szeretet. Nem követelt, nem parancsolt - volt. Szeretett és bizonyított. És, mint minden normális adok-vagyok kapcsolatban, csak szeretet várt viszonzásul.

Mivel az embereknek az urakról a despotizmus jutott eszébe, akarva-akaratlan, nem tudtak hinni a felajánlott szeretetnek. Mindenfélét összepusmogtak a háta mögött, súlyosabbnál súlyosabb történeteket kieszelve az úr kegyetlenségéről, úrhatnámságáról és hatalmáról. 

Közben telt múlt az idő, generáció-generációnak adta át tudását és tapasztalatát a mindenhatóról, aki volt, van és lesz. A történetek, amik róla keringtek már csak magjában tartalmazták azt, amit valójában mondott. Sokkal fontosabbak lettek a körülmények, a fényviszonyok - amikor mondotta, a hangsúly, amivel kiejtette a szavakat, a napszak, amelyben megjelent és bemutatkozott és a hatás amit az emberekben keltett, akik jelen voltak a bemutatkozásakor.
Az úr továbbra is volt és szeretet.
És továbbra sem változtatott semmit álláspontján - csak szeretet várt viszonzásul.
Nem erőltette magát senkire.
Ha eljöttek hozzá és keresték őt, volt. Ha nem, nem törte rá senkire az ajtót.

Közben voltak fiatalemberek, akik elhatározták, hogy ennek az úrnak dolgoznának.
Talán csíráiban megsejthettek valamit abból a szeretetből, ami semmihez sem volt fogható.
De azok, akik ezeket a bátor, egy életem, egy halálom fiatalokat betanították, szinte már semmit sem tudtak a szeretetről.
Brutális dolgokat tanítottak és terjesztettek a nagy úrról.
Aki büntet, tűzbe vet, elpusztít, bosszút áll - akár hetedíziglen.

Volt aki eleve elszaladt. Róluk azt suttogták, hogy gyávák.
Volt aki oda sem akart menni - őket a szülők irányították és lelkiismereti kérdéssé avanzsálták kitartásukat.
Volt aki maradt - de a sok mende monda megfojtotta.
Kinek a lelkét, kinek a testét, kinek egész életét.
És ezek a fiatalok felnőttek és tanítani kezdtek.
De már nem a szeretetről beszéltek, hanem a félelemről.
Riogattak. És beszédüknek ereje volt. A fél-elem erejével bírt.

Egyszer arra járt egy szegény vándor, aki soha nem hallott semmit erről az úrról.
Sem jót, sem rosszat.
Meglepetés erejével érte a sok konfuz ismeret, amit letelepedését követő egy évben szerzett, anélkül, hogy akarta volna.
Találkozott egy tanítóval.
Kicsi volt, töpörödött, piros arcú és hosszú kezű.
A lehető legviccesebb figura, akit valaha látott.
Valami barlangban élt, egyedül, körülvéve magát furcsa és használhatatlan emlékekkel.
Ő még őrizte a szeretetet.
Bután, furcsán, nehézkesen - de emlékezett a lényegre.
Aztán eljött az idő, amikor egy másik tartomány barlangjába helyzeték.
Ott már senki sem emlékezett a szeretetre.
A vándor aki gyakran felkereste új barlangjában, meglepetéssel vette tudomásul, hogy egyre ritkábban beszél a szeretetről és egyre többet tud a félelemről.
Míg a végén már valósággal rettegésben töltötte éjszakáit és nappalait.
Remegve várta azt az urat, akit nem lehet kielégítően szolgálni, mert mindenben kivetnivalót talál.
Egyik hajnalban aztán belehalt félelmébe.

Hamar és gyorsan temették el, haláláról soha nem volt szabad említést tenni a köztereken.

Az utánavalók sem jártak jobban.
Volt aki elmenekült, volt aki megmaradt. De kevesen beszéltek arról, ami valójában üzenet maradt időkön innen és túl.

Akkor jött egy talpig fekete ruhába öltözött gyönyörű nő.
Sokan azt hitték, hogy angyal, hiszen valósággal lebegett.
Félelmükben el akarták pusztítani.
De mielőtt elkezdték volna kövekkel hajigálni, a nő beszélni kezdett és szavai nyomán igazgyöngyök töltötték meg a teret.
A szeretetről szólt és arról, hogy csak az maradjon, akiben van kellő erő a harcra. Félelemmel, hazugságokkal, tévelyedésekkel, sötéttel szemben.
Akiben nincs, lépjen tovább és meneküljön minél távolabb a fertőtől, amit a hazugság indája font körül.
Éljen, szeressen, dolgozzon, legyen - ezzel mindennél többet tesz.
De ha marad, mert megvan benne az erő - csak harcoljon és szeressen. Pusztítsa a félelmet és hirdesse a szeretet.
Harcolj és szeress! - kiáltotta, majd méltóságteljesen kikerülte az őt megkövezni vágyók népes táborát. Azok, akik ezt mesélik - mondják, szemében tűzként égett a kénköves szeretet. Sokan estek holtak össze aznap a tereken. Hogy példájuk örökre tanításként álljon azoknak, akiket erre sodor a mindenség szele.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése