Van úgy, hogy az ember meglát olyasmit, amihez semmi köze. Ez nem arra nézve tragédia, aki villantott, hanem inkább arra, aki látott. Mert a látás felelősség. A tanítást az ember nem csak meghallgatja és lepereg róla, hanem amint mag a lelke földjére hull és ott vagy kihajt, vagy rothadásnak indul. Mindenképpen - következményekkel jár.

Van az az alaptalan közmondás, mely szerint amelyik kutya ugat, nem harap.

Nos ez ugyan kutyára nem igaz, de emberre annál inkább.

A szájkaratésok mindig ártalmatlanok.

Az igazi mesterek csendben végzik el dolgukat.

És szinte minden esetben győzedelmeskednek.

Mert a verességet is képesek saját nyerseségükre fordítani.

Van ez az illető. 

Valóságos ódákat zengett a boldog párkapcsolatról.

És minden egyes esetben, amikor leginkább kínlódtam, hogy napfény ragyogja be lelkünk otthonait, olyankor szégyenített meg leginkább ennek a párnak az elképzelt boldogsága.

Hogy lám-lám, aki dolgozik, az arat is.

Míg én és a magam fajták, hát csak szépen ne is csodálkozzunk saját nehézségeinket, amikor nem szellőztetünk kellőképpen. 

És akkor adott a Jóisten, kérés nélkül, instant adott egy olyan időszakot, amely alatt betekintést nyerhettem az eddig felhőtlenül élő emberpár valós, álarc nélküli kapcsolatába.

Megijedtem.

Jobban örültem volna, ha van bennem kellő gonoszság ahhoz, hogy kárörömmel kinevessem őket és elcsattogtassam az - amelyik kutya ugat című nagymegmondást. De nem, ezen a szinten már te magad is benne vagy a játékban. Akár a szerelemben. Az elvárásaiddal magaddal szemben, a párral szemben, azokkal a dolgokkal, amiket akaratuk ellenére rájuk vetítettél - és a hittel, hogy van happy ever after.

Mert nincs.

Meló van utána.

Meló önmagaddal, a melletted élő emberrel - nem hogy megváltoztasd - hanem, hogy elfogadd, megismerd és meglásd olyannak, amilyen. Mert a szeretet csak akkor képes kibontakozni igazán benned. Feléje és magad felé.

Aztán még láttam valamit.

Valami olyant, ami nyers erőszakot keltett bennem.

Mert tudod van ez az esemény.

Aminek a megszervezése rengeteg háttérmunkát igényel. Igazi csapatmunkát - amire valakinek kellő tapasztalata, kompetenciája, tudása, kapcsolati hálója és karizmája kell legyen, ahhoz, hogy működjön.

És ez az ember, aki e mögött állt - betegesen mást hitt magáról,  mint ami volt.

Annyira hitt valami olyant, ami nem létezett - hogy készen állt feláldozni egy másik embert hazugságokra épült élete oltárán.

Mert ő volt a góré.

És tudta, hogy a szerep, amiben díszeleg fegyver és muníció.

A pasas - rettenetes volt. Akár egy göcsörtös fa. Túl élete könnyebbik felén - de még nem azon a küszöbön, amikor valakinek lesz ereje kimondani rá az ítéletet. Így hát addig ő maga ítél.

És a fiatal, gyönyörű lány, feláldozta saját testét és lelkét, azért, hogy ennek a privilégiumnak részese lehessen - amit ennek a pasasnak a szerepe, hatásköre biztosított.

Néztem a visszataszító, undorító, sokkal idősebb és valami sunyi, prédára vadászó állatot magam elé idéző embert - a riadt, őzike leánka mellett.

A farkas dolga, hogy az őzet megegye.

Az őz dolga, hogy a farkas elől elmeneküljön - vagy prédává legyen.

Ez a természet rendje.

Vannak oltárok, farkasok, őzek, gyorsabb és védtelenebb példányok.

És mindig van valaki - aki a bokor mögül leskődik.

Hogy el tudja mesélni a többi védtelen állatnak amit látott.

Mert a látás felelősség.