Éveken át egyik legjobb barátnőm és bizalmasom a rengeteg évtizeddel idősebb nagymamám volt. Aki igazi öreg lélekként soha nem adott tanácsokat. Egyszerűen tükröt tartott. Egy igazi, érdekek nélküli, karcolás és homálymentes tükröt, amit soha nem fogok tudni meghálálni, hanem ha azzal, hogy magam is a megfelelő időben így állok saját leszármazottaim szent szolgálatába.

Nem csoda hát ha első szakmai munkám az idősebb generáció berkeibe vezetett. Ez már nem véri és nem választott kapcsolat volt. Kapott. De tanulásnak kiváló. Ugyanis itt sikeresen levizsgázhattam abból is, hogy nem minden idő keretei között mozgó lélek öreg és bölcs - ahogy nem minden idős ember által tartott tükör karcmentes. Visszatekintve kedves emlékeket és igen nagy tanulságokat hordozok magamban ebből az időből is. Akár egy idős óvó- vagy tanítónő, jómagam is, ha ezen csoport tagjai közül bármelyikkel is összefutok, sírás és ölelés nélkül meg nem úszom. A szépet őrizni és óvni kell.

Nemrégiben a munkám során egy öregotthonban kötöttem ki.

Balga fiatalként azt képzeltem, hogy percek alatt elvégzem amiért odamentem, aztán huss, vissza a malomba kerekelni.

De az idős ember komoly ellenfél. Elő a butykosból a likröt, páleszt, egy kis veresbort és be is fűtött egy jó meleg beszélgetés elkezdéséhez.

Élvezettel szemléltem a színpadi kellékeket, amelyek soha nem változnak ha egy ilyen jelenetbe csöppensz bele.

Kell hozzá néhány jó kényelmes szék - ha nincs hely a színpadon, megteszi kettő is, jó közel egymáshoz, hogy a nagyothallás ténye tompuljon.

Aztán egy asztal és egy tál nélkülözhetetlen sütemény - amiből ha fejre állsz is enned kell - mert ez nem arról szól, hogy igényeled-e vagy sem, hanem arról, hogy lapot osztanak és játszanod kell.

Továbbá egy kényelmes sezlony - aminek semmi jelentősége - hacsak az nem, hogy folyamatosan emlékeztet arra, hogy eljön az idő amikor a test elfárad. Jelen esetben nem az övé, hanem a tied.

Aztán az érzékszerveid közül élesfegyverként bedobandó a tekintet és a hallás. Beszélni nem kell - alkalomadtán helyeselni vagy hümmögni. Többet senki sem vár tőled.

És akkor felszakadtak a zsilipek és az öregek mesélni kezdtek.

Ők már nem vágnak egymás szavába.

Úgy folyik a kommunikáció, mintha táncolnának.

Lépés lépést követ - forgás, pörgés - másik átérzése mélyen, egy teljesen más csatornán, mint amit hétköznapi helyzetben használunk.

A csendek nem kényelmetlenek. Azoknak helye van. És ideje. Minden esetben üzenete. Olyan ez mint a szentignáci lelkigyakorlat. Amiben a csend -  baaaaaaaaaaam - egyszer csak megnyílik.

Aki drogozott vagy meditált, vagy mitoménmitcsinált, de nem azt, amit szokás vagy kell - az tudja miről beszélek.

Megszűnik az idő, tér, s minden létező korlátja.

Tudom, hogy a gyerekek még kicsik az ilyesfajta kalandokhoz - de feltett vágyam, hogy megmutassam nekik ezt a nirvánát - amit csak a lelkek tánca képes felidézni abból, ami mélyen bennünk él, mint titok.

Hiszen onnan jövünk, oda megyünk - és mindvégig tudnunk kell - ez az egész csak egy csend a beszédek között.

Aminek üzenete és tanulsága van ahhoz, hogy az igazi sztori folytatódni tudjon.