Ha az ember nem szeretné a fejére húzni a huggyal teli bilit - leghatékonyabb nem nyúlni olyan témákhoz, amelyek éppen aktuálisak és ennél fogva port kavarnak fel a médiában, emberi lelkekben, fejekben.

De az ember a hívást ami Isteni kegyelem, azért kapja, hogy akkor használja, amikor üzenet van. Nem lehet semlegesnek maradni.

Még azokban az időkben sem, amikor a legtanácsosabb a hallgatás.

Nézem a menekültáradatot és nem sajnálat és szánakozás van bennem, hanem megrökönyödés. Nem menekülteket, áldozatokat látok, hanem veszett falkát, akik készen állnak saját életük és túlélésük érdekében eltiporni bárkit.

Induljunk az egyszerűtől az összetettig: ha én vagyok a családfenntartó, akinek feladata védelmezni és óvni azokat, akiket rám bízott a Teremtés Istene - akkor meg kell tennem mindent annak érdekében, hogy ennek a megbízatásnak eleget tegyek.

A média mutatott amit fontosnak talált. Kevés kép, összeállítás, riport jelent meg arról és azokról a szerencsétlen, egyszerű emberekről, akik nem nagyvárosoban élnek, hanem egyszerű kis tanyák, falvak lakói. Keresetük elsősorban terményeikből kerül ki. Amikor végigsepert a menekültáradat ezeket a falvakon, tanyákon - a menekültek csak saját magukra gondolva, éhesen és fáradtan végigtiporták, a semmivel tették egyenlővé földeiket, terméseiket, gyümölcsöseiket. Mindenki szegény menekültekre összpontosított miközben ez a réteg a télen éhen fog halni vagy ha nem halálra fog fagyni - hiszen ez a kis pénz jelentette a költséget a téli tüzifára, eltevésre, eledelre.

Másik probléma:

a vendégség alapszabálya.

Ha elmegyek hozzád - hadd ne térjünk ki arra, hogy meghívásodra, vagy hivatlanul - igyekszem betartani törvényeidet. Nem gazolok a kerted közepére, nem tépászom le azt amit gonddal ültettél, nem hagyok szemetet és mocskot magam után és ami a legfontosabb - ajándék lónak nem nézem a fogát.

Ezek az emberek szétgazoltak mindent maguk között.

Zuhanyzókat, mobilvécéket állítottak fel - amit nem használtak. Budapest kellős közepén, ahol a gyepre lépni is bűn - pisiltek, szartak, hánytak - ahol utolérte őket a természet hívása.

Betörtek idősek otthonába, ettek, ittak, ijesztgettek, riogattak.

Olvasom, hogy sok fejlett ország örül és kapkodik a menekültekért.

Potenciális munkaerőt látnak ezekben az erős, fiatal férfiakban és nőkben. Lehetőséget arra, hogy megifiatalítsák az időközben elöregedett Európát.

Helyes.

Egy dologgal nem számolnak, amivel a román embercsempészek már előttük egy lépéssel igen.

Hogy olyanok, mint a romák.

Külön szokásaik, kultúrájuk, nyelvük, értékrendjük, szabályrendszerük van.

Amit vagy megtanulsz beszélni és azáltal, annak segítségével magaddal emelni őket, vagy nem fogsz tudni soha eljutni hozzájuk.

Mindigis voltak, vannak és lesznek kivételek - de ezek csak a szabályt erősítik.

És egy fecske soha nem csinál nyarat.

Esetleg kedvet a nyárhoz.

Hogy jól tette-e Orbán és kormánya a határvédelmező intézkedéseit vagy sem - nem tisztem eldönteni. De állást foglalni mellette vagy ellene - tehetem.

Az ország vezetőinek kötelessége a védelem biztosítása.

Akárcsak a családapa esetében.

Ahogyan este bezárom az ajtót és leellenőrzöm, hogy valóban megtettem-e azt - ugyanúgy ha az általam vezetett ország lakóit veszély fenyegeti - mindent megteszek annak érdekében, hogy védelmüket biztosítsam.

Nem lehettem több, mint 11, amikor én magam is menekült voltam egy fejlett ország kebelén.

Regisztráltak, tárgyalás alá bocsátották ügyünket, menekülttáborba helyeztek, esélyeket adtak és figyelemmel kísérték törekvéseinket annak érdekében, hogy képesek leszünk-e beilleszkedni vagy sem. 

Hogyan viselkedtünk?

Szerényen, csendesen, dolgosan, szervilisen.

Tudtuk, hogy hol a helyünk, mik a kötelezettségeink és feladatunk.

Nem ismertük a jogainkat - azokat ők közölték.

És nem éreztük magunkat áldozatnak - sokkal inkább szerencsésnek, hogy eljuthattunk ide és esélyt kaphattunk egy jobb jövőre.

Mert ez a menekült feladata!

Senki nem mondta - de tudtuk - egészen belülről, onnan, ahol Isten lakik...