A Miniszter Félrelép
A frissen elhunyt Jóckát fiatal kocsmás koromban ismertem meg. Jócka nem egy helyben állt, hanem állandó mozgásban volt. Ahogy annak idején mi magunk is. Soha nem elégedtünk meg azzal a lokállal, amit találkozásunk helyszíneként kiválasztottunk - egy este leforgása alatt képesek voltunk több helyszínt is meglátogatni és végigkóstolgatni. Hiszen mindannyian kerestünk valamit és valakit - magunkat kerestük egymásban - csak ezt akkoriban már és még nem tudtuk.
Jócka nem volt kedves.
Rámenős volt - ha nem akartál adni de látott a tekintetedben gyávaságot és gyengeséget - addig ténfergett körülötted, amíg meg nem győzött, le nem győzőtt és el nem vette azt, amire szüksége volt - egy hervatag virág vagy virágcsokor fejében.
Ha már semmid nem maradt, hiszen minden kevéske vagy sokacska zsebpénzedet elittad aznap este - képes volt felhörpötyölni a maradék sörödet vagy elpotyázni a beosztott cigidet.
Ezenfelül büdös volt, hangos, modortalan, neveletlen és lepattant. Abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán ismerte-e a betűvetés tudományát.
Felnőttként ha láttam igyekeztem távol tartani maga tőle.
A gyermekeknek soha nem meséltem róla, mert egyszerűen nem tartottam érdemesnek. Mégis mit? Hogy volt egy bácsi, akinek 13 gyermeke a Jóisten számára csatangol a városban, miközben ő állandó, permanens, soha meg nem szűnő részegségi állapotban járja a várost és a csokor virágával küzd a következő pohárért. Nem kenyérért a gyermekeknek, hanem alkoholért, hogy stabilan ködben tarthassa magát.
Olvastam a minap, hogy mennyien lerótták tiszteletüket, mély gyászban a város, meghalt a Miniszter.
Elámultam.
Vásárhely a Jóckák városa lenne?
Ők és a magafajták a példaképeink?
Velük példálozzuk a szabadságot és a romák iránti toleranciát gyermekeinknek?
Nos, igen...
Azaz, mégsem.
Tudniillik, kérem szépen ismerek cigányokat - akik küzdenek mint állat, hogy felülemelekedjenek önnön cigányságukon. Nem futkosnak a virágokkal fel s alá, nem potyáznak, isznak, lopják a napot - hanem dolgozni mennek, gyermeket nevelnek, iskoláztatnak, ruháznak, etetnek, taníttatnak. Ők - ők Mind miért nem miniszterek?
Velük miért nem példálozunk???
Ők a hősök, nem a Jócka Pójácák.
Majmokból van éppen elég.
Nem kell mást tenni, csak szépen egy mozdulattal bekapcsolni a tévét. Ott vannak a Berkik, s egyebek, akik mind ezen a szinten adják el magukat azoknak, akiket ez boldoggá tesz, mert azt hiszik róla, hogy ez az a szabadság, ami mindannyiunkat felmenthet az általános szürkeség karmaiból, amit mi gyávák vállalunk.
Nem így kell Másnak és Szabadnak lenni.
És nem Ő és a fajtái kell előttünk lebegjenek, ha szabadságra és önmegvalósításra gondolunk.
És ezzel nem azt mondom, hogy nem kell Őrültnek, betegnek, szabadnak, spontánnak, Másnak lenni. Azt viszont igen, hogy nem kell Jóckának lenni és előtte és semmi kis élete előtt hajlongani.
Jó. Megemlékeztetek, hajlongtatok, szenvedtetek - de itt az ideje annak is, hogy magatokhoz térjetek.
Annyi érték van közöttünk, bennünk, körülöttünk - tehetséges sportolók, akik nem jutnak el versenyekre, mert a szülők nem képesek a tisztességes munka béréből finanszírozni - cigány fiatalok, akik egyetemre készülnek, de mivel ELUTASÍTÁSBAN részesülnek - előbb-utóbb elhiszik, hogy nem ott a helyük, anyák, akik beteg gyermekeküket gondozva megjárják a poklokat, mert nem jut életmentő gyógyszerre, apák, akik életük derekán munkanélkülivé lesznek és el kell hagyniuk a családot, hogy ne haljanak éhen.
Velük mi van?
Őket ki idézi, élteti, támogatja, szereti?
Isten nyugtassa Jóckát.
Egy nagy fasz volt.
Nem hozott és nem vitt.
Ami pedig utána marad - holnapra belemerül a felejtés és hervadás homályába.
