Minden mesében ott kezdődik el a tulajdonképpeni történet, amelyen majd a főszereplő annak rendje és módja szerint végigvezet, amikor az illető megszületik. Nem sokat tudunk meg anyja-apja vétkéről, hacsak héjastól nem ette meg szerencsétlen a hagymát, mielőtt teherbe nem esett. És a héj mozgatója nem lesz annak a szálnak, amely bennünket érdekel.

A mi életünk azonban nem innen (kellene) induljon. Nem a szerencsepróbálásunkkal kezdődik el a történet. A saját életünk fonalában éppen olyan fontos szerepe van a szülőknek, nagyszülőknek, dédszülőknek, mint saját magunknak. Mert nem egyéni kis szálacskák vannak az életben - hanem egy hatalmas nagy fonal. Aminek tulajdonképpeni folytatása az a szál, amelyen saját életünk tekeredik végig - gyermekeink fonaláig, akik majd továbbpergetik a nagy gomolyát.

Tudatában kell lennünk annak a gomolyagnak, ismernünk kell gyengeségeivel, erősségeivel, hibáival és vétkeivel - hiszen magunkkal cipeljük egész életünkön át.

Ennek okáért most már nem csak hiszem, de tudom is, hogy apáik rossz ösvényeit nem kell végigjárnunk. Ha az ők szerencsepróbáik során volt olyan város, amelyben a Halál lakozott - nekünk oda nem kell elmennünk. Kutya kötelességünk kikerülni azt.

Ha volt olyan stáció, ahol csapdába estek és tíz-húsz évet azzal töltöttek el értékes útjuk során, hogy ebből a csapdából megpróbáltak kiszabadulni emelet fővel, maradék becsülettel - nekünk nem kell bebizonyítanunk, hogy erősebbek vagy tökösebbek vagyunk náluk.

Akkor vagyunk többek - ha van bátorságunk végignézni és áttanulmányozni azokat a mellékutakat is amelyeket bejártak és képesek vagyunk ebből tanulni - nem a saját, hanem az ők kárukon át.

Minden ember életében megadatanak olyan értékes és fontos, víválasztó pillanatok - amikor anélkül, hogy bármit is tenne - végignézheti ezeket a rossz döntéseket, mintákat, szokásrendeket. Példának okáért - a szülei - nagyszülőkénti - immáron saját gyermekeihez való viszonyában. Olyan ez az egész, mintha magát láthatná védtelen, befolyásolható, tudatlan gyermekként. Akit könnyű volt manipulálni - akinek könnyű volt megszabni egy félelmekkel és veszélyekkel teli világképet - hiszen fogalma sem volt a valóságról. Felnőttként azonban ereje van és hatalma távolról szemlélni ezt, helyrehozva úgy önmagában, mint gyermekében  a frissen ejtett sebeket és ártalmakat. Sőt - ha ügyesen játsza meg lapjait - tapintattal, szeretettel, türelemmel - talán még saját szüleiben is képes lesz felkelteni az érdeklődést a helyes út iránt.

Egyet azonban soha nem tehet. Mert megbocsáthatatlan: folytatni azt, úgy, ahogyan kapta.

Hiszen köteleségge - ha egy dénárt kapott - háromszorosára kamatoztatnia azt.

Megtagadnia a nihilt, a rosszat és a tályogos sebei helyén virágoskertet nevelni gyermekei számára - mert a szenvedésnek teremtő ereje van. Alkot, formál és nevel. Ezért kaptuk és ezért is kell megbecsülnünk azt.