Annyi minden történik egy emberöltő során - vállalhatatlan és vállalható, hogy sokszor könnyebbnek tűnik egyszerűen magunk mögött hagyni, átlépni rajta és továbbhaladni a gazosban. Ahhoz viszont, hogy megtaláljuk a megfelelő - saját - utat, vissza kell tekinteni és lépésről-lépésre meg kell szagolgatni minden egyes megtett és meghozott döntést. Mert különben az út tanítás és következtetés nélküli lesz. Szegényes, foghíjas és töredékes.

Mindenről és mindenkiről tudni fogok - kivéve a legfontosabbról, magamról.

Többször elmondtam, hogy miért kedvelem a Fb-t. Utóbb az tetszik a legjobban, hogy egy helyen tárolja azokat a fotóinkat, amiket különben ezer lemezen, tárhelyen és technikai eszközön kell(ene) keresgélnem hozzáférés céljából.

Így azonban - távol élő édesapámra való tekintettel, aki első sorban innen értesül unokái minden újabb elhagyott centiméteréről és mérföldkövéről - könnyedén fellapozhatom az eltelt néhány év történéseit, akár percek alatt.

Nos - ilyen rendszerezett albumnak kell lennie a fejünkben-lelkünkben is.

Ja - az-az időszak, kissé zavaros ugyan, hiszen már aligha tudom, hogy mi volt belőle realitás és mi a képzeletbeli álomkép - de igen, tudom - ez történt bennem és ez kint.

Lassanként, falatonként járok vissza magamhoz.

Tematizálva elemzem a megtett utat.

Most éppen a döntések témában utazom.

A bőröndömben feltúrva hever ezer és ezer megtett döntés - helyesek és helytelenek.

Hiszen a fiam éppen élete egyik legmeghatározóbb döntése előtt áll.

Abban az időszakában van - amikor mindent ec-peccel.

Mondom - fiam, ez szerencsejáték. Az ember nem ec-pecekkel dönti el az előtte álló néhány évet.

- Akkor hogyan, anya?

Hát egyszerűen úgy, hogy befele hallgatózik. És azzal, hogy hagy magának egérutat, semmiképpen nem lesz gyáva!

Életem során annyi buta, rosszul kisakkozott döntést hoztam abból a merevségből fakadóan, hogy magyar ember nem hátrál meg - tüzön-vizen át, a jég hátán is... - de minek?

Ott volt például Nagyenyed. Életemnek az-az időszaka - amit sehova nem tudok tenni. Olyan mint egy elfuserált puzzle kilógó, sehova sem illő darabja.

Két évet kihajítottam a nagy semmire. 

Mintha börtönbe zártak volna - s hogy elüssem az időt, hát olvasgattam és írogattam volna.

Mert ezt tettem. 

Holott első percben éreztem - ec-pecc nélkül, hogy ott semmi keresnivalóm.

Tavaly - húsz év után először volt bennem annyi erő, hogy belépjek az önként vállalt aranycellám falai közé - visszamentem a három legerősebb férfi társaságában megnézni, hogy mit felejtettem ott. A lelkemnek azon darabját kerestem, amit valamikor húsz éve a Bethlen szobor tövében hullattam el.

A romok között már semmi sem volt.

Széthordták a kígyók és patkányok.

Mígnem ma a 21-ik év után megállapítottam a gyermekeim emlékeketidéző kérdései nyomán - hogy semmi értelme nem volt az egésznek. Az égvilágon semmi. Egy merev, rosszul meghozott döntés eredménye volt.

Hacsak valakiben nem hagytam, kellett hagynom - akkor és ott valamit - amiről soha egy vékony visszajelzés sem érkezett.

Az idő senkit nem igazol.

A döntés marad, ami.

Itt csupán arra kell figyelnem - hogy ha egy darab pluszban van - szépen, kecsesen és elegánsan félretegyem. Miután megnéztem, meggyőződtem, hogy bizony nem illik sehova.

Gyártási hiba.

Ezek a kurva kínaiak - habár nem csoda - mindent összedobnak egyetlen hajóút alatt...