A tanításban - legalábbis ami engem illet - az a legjobb, hogy soha sem az történik, amit előrevetítesz. A csoport életkortól függetlenül - mindig hoz magával valamit. Ha ragaszodsz előzetes terveidhez - minden bizonnyal eléred a célodat, de igazán akkor és abban az esetben gazdagodhatsz, ha hagyod magad sodródni a csoport vágyai irányába.

Nem volt ez másként pénteken sem.

Egész héten formáltam a fejemben és a lelkemben a témát. Utolsó előtti pillanatban berohant egyik szülő, hogy a gyermeke nem tud részt venni az órán, mivel korházban van. Így hát a téma eleve adta magát.

A gyermekek egymást követve számoltak be veszteségélményeikről. Egyiknek nehezebb volt a terhe mint a másiknak. De leginkább mégis az döbentett le, hogy a jelenlevő közel 22 gyerekből - számoljunk sza húszat, mert ebből kettő az enyém, saját gyártmány - csupán kettővel beszélgettek el szüleik igazán a halálról.

Nem tudom, hogy kitől várja a szülő ezt a lépést.

Minden mesének, történetnek, filmnek, regénynek, életnek - van egy kező és egy végpontja. Ami közben történik annak függvényében döl el, hogy honnan indult és hova ér majd el. Ha nem tisztázzuk az indulást és érkezést - az egész utazás sokkal szegényesebb lesz. Butább, ösztönösebb, tudatlanabb, kevesebb mondanivalóval.

Minap, weekendről jövet a gyermekek lemeredtek a pucér kisgyerekek látványától. Valószínű én súlykolhattam beléjük - bevallom, ki nem állhatom a közösségben meztelen fürdőző gyermekek látképét. Legszívesebben odamennék a szülőhöz és levetköztetném őt is, hogy lám sza milyen érzés. S ez még mindig nem az a védtelenség, amibe gyermekük van - mert ők meg tudják, tudnák védeni magukat, míg a gyermek sajnos nem.

Elkezdtünk beszélgetni a pedofíliáról, efebofíliáról. A gyermekek érdeklődőek. Ha van aki elmagyarázza, azonnal kérdéseik is lesznek. Számomra meg fontos, hogy mindenről idejében információkat kapjanak.

Én például soha nem tudtam, hogy azok a bácsik, akik annak idején engem körüldongtak - betegek voltak. Ahogy azt sem tudtam, hogy segítséget kellenem kérnem, veszélyben vagyok, bármikor visszafordíthatatlan bajba kerülhetek. Éreztem a lelkem mélyén, hogy valami nincs rendben - de ez még egy gyermekben egyenlő a nagy semmivel.

Nem szeretem a cukokás-bácsi mesét. Az igazi pedofilok, soha nem cukorkákkal vesztegetnek. Sokkal gazdagabb munícióik vannak a tetves cukorkáknál.

A barátnőm gyereke volt aranyos. Tavaly egy hasonló felvilágosító után megszólal. Na jó, akkor én többet senkitől sem fogadok el cukorkát - csak rágót...

Tudniuk kell a gyerkőcöknek születésről, szerelemről, életről, halálról, életösztönről és halálösztönről, drogokról, modorról, önmagukról, családjukról, Istenről, emberről.

Mert nem igaz, hogy nincsenek felkészülve. Mi nem állunk készen a szembesüléssel. És ahhoz, hogy szembesítsünk, először szembesülnünk kell. És mindig ezzel van a nagyobb baj. Erre nem állunk készen. 

Hasonlóképpen van ez, amikor fogyatékkal élőkkel találkozik szülő, nagyszülő - gyermeke, unókája társaságában. A gyermeknek mindig normális a kevésbé megszokott. A szülő vagy nagyszülő szintjén tapasztalható teljes ellenállás. És irreális félelem a bevonzástól.

Mert ahogy Gandhi mondja - Légy te a változás, amit a világban látni akarsz...

Innen indul és ide torkollik minden.