Vannak ezek a nagy múltú fiatalok. Akik huszonévesen, kicsivel azelőtt vagy röviddel azután - valami kiemelkedőt alkottak. Példának okául - páratlanul és megbocsáthatatlanul jól állt a seggükön a bőrnadrág, vagy csodálatos, hosszú bodri hajuk volt, vagy nekik volt az első jólsikerült tetoválásuk, vagy nem tudom na - de széles a paletta.

Sok ilyen régi nagymenő csávó van. Minden negyedre, falura vagy kisvárosra jut egy-kettő. Vannak olyan városok ahol több ilyen példány is futkorászik, akik aztán valamilyen rejtélyes ok miatt barátok lesznek, együtt kóricálnak, amitől minden nő lefossa a ház falát.

És most jön a forduló.

Eltelik tíz-húsz év.

Az illető rendszerint külföldön próbál szerencsét - mert ahhoz hogy tanuljon, annak idején túl laza volt, ahhoz hogy legyen egy gazdag nagybácsi, akitől örökölni lehessen - túl messze áll, ahhoz, hogy lealacsonyodjon arra a szintre, hogy beálljon gürizni valahova minimálbér fejében, még túl büszke, s egyáltalán - az ilyennek soha nem áll a jól a munka, sőt sehogy sem áll.

Ahhoz, hogy komolyan dolgozni és példamutató polgárként élni kezdjen - győkereiben kell metamorfozálodjon. Kell egy új külső - amivel kihangsúlyozza önmaga számára is, a külvilág számára is, naponta - én már nem a régi vagyok, kell egy új stílus - és kell egy asszony aki tartja a gyeplőt.

Rendszerint a nagy múlt siratásával telnek az esték, majd a sikertelenségekkel egyarányban a délutánok s, végül az egész nap, majd az egész hét - aztán az élet is.

Ismerek egy akkora nagyvagányt - hogy régebben még elmenni mellette is nagy szó volt. Valahogy így élt, ahogy írtam. Lett egy gyereke, gyönyörű felesége - hülye melója, kevés pénzzel.

Ma az utcán él, vagy itt-ott. Nyaranta fekszik a padon és olvas.

Azt hiszem végre megtalálta önmagát - egy elkúrt élet romjai fölött...

Aki elindította bennem a gondolatot - hasonló vizeken evezik. Már túl van a váláson, lassú de biztos léptekkel halad önmaga fele.

Nemrégiben beszélgettünk.

Megdöbbentett, lesokkolt ahogy a megkövesedett dolgait szajkózta.

Ugyanaz a téma, ugyanazok az álmok és célok mint húsz évvel ezelőtt.

Semmi nem változott. Még intenzitásából sem veszített. Üres és meggondolatlan tervek, tele szenvedéllyel. Kamaszként vagyunk ilyen férfiakba szerelmesek - mert romantikus - de felnőttként visszatetsző.

Mi lesz az ilyen embernek az életével? Mintha lefagyasztották volna? Hova a francba dug el - lelki-szellemi fejlődés és érés szempontjai szerint tíz.-húsz évet?

Ültem és hallgattam és végig az első eset szereplője kattogott a fejemben. Aki nyaranta végigfekszik a padon - és olvas... Elment az élet, el a családja is, ő maradt. Ugyanúgy, ahogy régen. A gájnerségre mindig akadnak vevők. Bemegy a kocsmába - előadja az antik showját - fizetnek neki egy kört és olvas tovább.

Így lesz annyi az élet, amennyit beletöltenek...