Hangok a múltból

Volt a szomszédomban még annak idején, amikor jóóóóvilág volt néhány család, akik nagyon szoros kapcsolatot ápoltak a rokonaikkal.

Namármost itt is kategóriák vannak:
- vannak családok, ahol ritkán, rendkívűli alkalmakkor fut össze a család - temetés, esküvő, keresztelő
- vannak, ahol kötelező alkalmakkor igen - de nem szívesen és máskor nem is gyúródnak
- és ismét vannak ahol a rokoni szálak összebogzódnak és barátiakká válnak

Egyik sem rossz vagy jó. Ezt nem lehet és nem is kell minősíteni. Konstatálni lehet és behúzódni a megfelelő ernyő alá. Ennyi.
Az utóbbi prototípusai - mind az én szomszédomban éltek.
Nagy magyar névnapok alkalmával, születésnapokkor, ünnepekkor vagy az egyszerűség kedvéért egy laza vasárnapon összeült minimum 15, de volt olyan is, hogy harminc fő és féléjszakáig ettek, ittak, nevettek, sírtak, beszélgettek, játszottak, elvoltak - majd hazamentek annak a reményében, hogy mihamarabb megejthetik a következő hasonló alkalmat.

Anya mondja - én már nem értem, hogy nálunk is zajlottak hasonlók még nagytatám élte alatt.
Nagy evések, nagy ivások, nagy közös éneklések.
Együtt a család.
Nevettek egymáson, önmagukon, családi sztorikon, az élet nehézségein, és a nagy közös családi poénokon. Ilyenkor mindig került egy zenész is. Egy mindenféle hangszeren virtúóz módon játszó fiú lakott a blokkunkban. Na ő jött le hegedűvel, vagy amivel kérte a társaság.
A repertoárt már kérdeznie sem kellett.
A levegőben volt.

Ma már nem hallani ilyeneket. Ugye?
Nekem hiányzik.
Akkoriban emlékszem, hogy már előre tudtam milyen névnapokkor kell végigolvasnom az éjszakát.
Mert vagy velük buliztál, vagy hallgattad őket.
Akkoriban éppen nem a magyar népdalokért rajongtam.
Mai szóval azt mondanám ciki volt ilyesmiben részes lenni.
Metált hallgattunk nagyon hangosan.
Nem népzenét.
És ők ezt énekelték.
Mai napig vannak olyan dalok, amiket a szomszédban rendezett bulik alkalmával tanultam meg hallomásból.

Ma már nem szívesen köszöntjük egymást.
Sőt nem is szívesen megyünk egymáshoz.
Ha meg igen - szervezetten, előre bejelentkezve napokkal - készűlve és feszengve.

Azt hiszem az ilyen bulikhoz, mint a szexhez - kell a spontenaitás.
A szervezettség, rendezettség, feszengés - megöli.
Azért nincsenek.
Mert ma már mi is ilyenek lettünk - szervezettek, rendezettek és feszengők.
Most mond meg őszintén - el mernél-e menni egy ismerőshöz bejelentkezés nélkül - harmadmagaddal? És ha odaérnél és bekopognál - volna-e pofád asztalhoz ülni egy ilyen buli kellős közepén? És ha ez is igen - holott kétlem - dalra fakadnál-e, vagy keresnéd a kibúvót, hogy mihamarabb kimenekülj ebből a számodra már bizarr helyzetből?...

Na ugye?
Ha ma egy tömbház közelébe leülsz - nem hallasz ilyen hangokat.
Ezek a múlt hangjai.

A mai hangok nem erről szólnak.
- vitatkozás foszlányai
- marakodás és leordítás zaja
- skype csengetés
- rádió
- televízió hangok szürődnek bele az éjszakákba és nappalokba egyaránt.

Megváltoztunk mi.
Megváltozott az életünk.
És a hangok talán velünk együtt degradálódtak egy olyan szintre ahonnan nincs menekvés.
Csak remény van.
Mert ugye az hal meg utoljára.