Nem vagyok híve a gyermekek facebookoztatásának. Nem is engedem őket sétafikálni az oldalamon, csak felügyelet alatt. Van, hogy közösen megnézegetünk albumokat - amit családi barátok osztanak meg kirándulásról vagy más örömteli élet-pillanatokról, de hogy nekik legyen saját facebook oldaluk - az nem is volt kérdés. Neteznek, mert fontosnak tartom, hogy magabiztosan használjanak technikai eszközöket, de nem igazán köti le őket. Ha azt mondom internethasználatuk bármely pillanatában, hogy kinek van kedve lemenni biciklizni, focizni, röplabdázni, szaladni, görizni vagy bármi más - azonnal hagynak csapot-papot és mindenki huzza a cipőjét, s azzal dzsabalé. Így is van ez rendjén. A gyerek nem gyerek a képernyő előtt. Hanem egy félhalott. Ezért örvendek, persze soha nem mondanám el nekik, amikor valaminek a nézése közben egyszer csak elkezdenek bírkózni, dekázni, verekedni, vagy egymást ugratni. 

Utóbb meg egyáltalán nem engedem közel a facebookomhoz. Hiszen teljesen megszűnt a biztonságérzetem. Valamikor ugyanis ez-az a hely volt, ahol viszontláthattunk olyanokat, akik elkerültek a városból, a látószögeinkből - régi és új, kedves és kedvtelen ismerősöket. Akiket meg lehetett nézni, akikkel együtt lehetett örülni vagy sírni, akiket fel lehetett keresni, akikkel kapcsolatba lehetett lépni.

Az utóbbi időben azonban - lépten nyomon pornóba botlom  a köztéren.

Az első alkalom, ami ledöbbentett a Nagyböjt első heteiben történt. Egy ismert, közkedvelt, köztiszteletnek örvendő katolikus szerzetes oldalán megjelent egy - feltételezem vírus - amelyben több embert is bevont a játékba. Egy rövid pornójelenet volt. Isten tudja honnan, hogyan. Megdöbbenésemet nevetés követte. Na szegény..hát Istenem, ember ő is...bizonyára kinyitott valamit amit nem kellett volna és hát így járt. Rosszabbul nem is járhatott volna - mert mégiscsak Nagyböjt van.

Alig egy hétre rá - talán Virágvasárnap lehetett egy református pap oldalán jelent meg egy hasonló tartalom, amibe szerencsétlen akarva-akaratlan belerángatott másokat is. Akkor már meg sem döbbentem.

Azóta mindennapos a lófasza a nő seggébe, vagy az egymást falatozó meztelen hölgyek képe. Lassan teljesen hidegen hagy

- fasz, nők, család, lófasz, gyermek, kutya, ingyenelvihető, eladókanapé, fasz, pornó - így néz ki az oldalam egy egyszerű hétköznapon.

Mégis, hogyan engedhetném ehhez a szeméthegyhez közel a gyermekeimet? Mert még ha beszélhetnénk róla. De elképzelem azt az ijedelmet, megbotránkózást, amin keresztülmegy egy ilyen tartalom láttán a felügyelet nélkül netező, esetleg egyedül otthonlevő gyermek. Mennyire felkavarhatja... Ha meg már őt sem, akkor rettenet nagy a baj.

Ahogy akkor is, amikor feltörik egymás oldalát. Hiszen ez is divat. Leveleket írogtnak egymás nevében, megosztanak borzalmas tartalmakat egymás nevében és ez a buli.

A mi időnkben bezzeg... a legnagyobb csínytevés az üvegezés közben levetkőztetés vagy levetkőzés volt. Húhh mekkorát bandáztunk.

Mit mesélnek majd ezek a gyerekek?

Milyen humor ez?

Talán fél éve kaptam én is egy hasonló levelet. Egy nálam tizenhúsz évvel fiatalabb gyermektől. Az első reakcióm az volt, hogy szegény betépett. Igyekeztem online tanácsot adni. Ő tovább merűlt. Mondom leállok - majd ha helyrejön folytatjuk. Mire másnap állítja sűrű bocsánatkérések közepette, hogy neménvoltamnemúyvoltnemígynemúgybocsánat.

Az emberben nyomot hagy.

Márha ember - maradt...

Ahogyan a facebook is lassan nem arckönyv, hanem Kama Sutra.

Addig-addig, amíg szépen úgy megkeményedik, hogy már csak uborkavágni lesz jó.

Na de mindig minden elromlik, ami igazán jó. S akkor ez miért ne?