Volt nekem egy nagyszerű Tanárom - egy igazi zseni - akinek volt azonban egy hatalmas hibája. Tűrhetetlenül antiszociális volt, ami ugyebár ezen a pályán, ebben a hivatásban nem igazán ajánlott. Ennek ellenére, azt gondolom a mai napig, hogy emberségből tőle tanulhattam az egyik legtöbbet életem során. A másik két legtöbb - tanulás terén, két hasonlóan antiszociális embernek köszönhető.

Ez a pasas mondotta elég gyakran és halkan, hogy a közvélemény a személyiség rövidzárlata. És igaza volt...

Volt ez az előadás.

Aki élt és mozgott, már mindenki látta. Meglepődve és lenézően kérdezgették - hogy ti még nem láttátok? - és mi még nem. Őrizni is szerettük volna a státusunkat utolsó pillanatig, s az azt követőig, de akkor az ember csíkot húzott, s kijelentette - asszony, szaladj, végy jegyet. Már MINDENKI látta, megnézzük hát mi is. Az amúgy nagyon egyszerű, semmi bonyodalomba nem ütközhető procedúrát, ami a jegy vásárlását jelenti szokványos helyzetben - most valamiért ezer bonyodalom tette lehetetlenné. Így hát lement egy valóságos kihívásba az egész - énakkorisjegyhezjutok - címen.

Hát jutottam. 

De a sugallatok nem véletlenek. Azért vannak, hogy hallgassunk rájuk.

Nem tettük.

Utolsó percben akadózva ment a készülődés, de végül időben eljutottunk.

Bár ne tettük volna.

Az idéni csömör díjat számomra ez az előadás vitte el teljes főlénnyel.

A közel három óra alatt - egy jelenet volt csupán, amikor igazán nevettem.

Körülöttem emberek fuldokoltak a nevetéstől. Idéztek szavakat, kifejezéseket, passzusokat az elhangzottakból, míg  mi, egymásra sem mertünk nézni. Mert ez az egymásba forró tekintet-szikra egyenlő lett volna a távozással. 

A három óra után levontam néhány nagyon fontos következtetést:

- a szexről nem beszélni kell

- a színész energiái, állapota, jelenléte mindennél fontosabb

- a rendezőben lévő elakadások elakasszák a darabot magát is

- egy tehetség nem vihet a hátán egy egész amatőr csapatot

- nem minden énekesnek van jó hangja

- a hosszú haj csepű, ha nem tudják rendezni

- a meztelenkedés visszatetsző ha erőltetett

- ha a témának nincs semmi aktualítása, üzenete - akkor nem kell feldolgozni

- az örökzöld slágerek idegesítőek ha hatást kívánnak elérni általuk

- nem nekem való a kabaré műfaja

Életemben - a kismilliárd darab közűl amit láttam, két rendezésnek volt mélyen nevetettő hatása - amire húsz év távlatából ma is sokszor falatonként, nevetve emlékszem vissza.

Az elsőt Budapestiek adták elő, valamikor alig rendszerváltás után.

Egy kistermi darab volt.

Három ember játszotta úgy, mint ha az életük függött volna tőle.

Egy Nő, egy Férfi és egy Anyós.

A téma adott volt. Fiatal házaspár, Anyuka melletti hétköznapjai.  Nem nevettünk, hanem visítottunk. Fiatal házasként gyakran találtam magam emlékezetben ennek a darabnak a forgatókönyvében.

Míg a másik a nagy Lohinszky-Farkas Ibi Nem félünk a farkastól darab volt. Halálos. Vagy nagyon jó esteket kaptam el, vagy minden este ilyen lehetett. Na az üzenet, energia, élet és halál. Belehaltam a nevetésbe, hogy újraéledjem a fájdalomba, amely ismét megnevetettet.

Mert ilyen az Élet.

Innentől kezdve, minden ami ez alatt foglal helyet - időpazarlásnak minősűl. Mert húsz év múlva is beleborzongok, ha erre az estére visszagondolok.

Mert az énekeljen - aki üzenni szeretne -

- az játszon, akinek mondanivalója van

- az rendezzen, aki keres - mert nem csak találni, de találtatni is fog.