Az öröm és boldogság annyira röpke, elillanó, megfogahatatlan semmi kis fogalmak, hogy az emberiség valóságos misztériumként kezeli. Alig van olyan, aki képes megfogalmazni, hogy mit is jelent számára a boldogság.

Mikor örül és mitől boldog.

Vagy, hogy boldog-e egyáltalán.

Mert amikor boldogok vagyunk elfelejtünk hálásak lenni.

Márpedig a hála elengedhetetlen kelléke a belátásnak. Annak a felismerésnek, hogy most éppen boldogok vagyunk. Teljesek.

Jó nekem veled lenni...

Jó nekem veled lenni...

Jó nekem itt lenni...

Jó nekem így lenni...

Valamiért mindannyian azt gondoljuk, hisszük és valljuk, hogy az Élet nagyon nehéz.

Miközben a valóságban meg az Élet egy utazás. Harc önmagunkkal és tévhitek sokasága.

Amiket rendszerint magunkkal hozunk. Tanultunk - szüleinktől, nagyszüleinktől. Akik mindent megtettek annak érdekében, hogy belénksulykolják, hogy az Élet nehéz - de elfelejtettek szót ejteni arról, hogy a legfőbb ellenséged nem más, mint te magad és azok a tévhiteid, amiket pajzsként kívánsz használni a szélmalomharcokban. Mert ezek nem pajzsok. Varázszubbonyok - amik a harc hevében ellened fordulnak és megfojtanak.

Amióta megvannak a gyerekek azt hiszem többet tanultam az Életről és a boldogságról, örömökről és háláról, mint egész addigi életem során.

Mert a boldogság nem nagy dolgokban keresendő. És soha nem rajtunk kívűl.

Ugyanis nem akkor vagyok boldog, ha nagy dolgok történnek környezetemben - sokkal inkább akkor, amikor apró beteljesülések, impulzusok érnek és azokat képes vagyok felismerni, tetten érni, elfogni, elkapni és realizálni.

Boldogság egy tányér meleg leves, amit boldogan, versenyezve, tányért kinyalva fogyasztanak el. Boldogság a jelenléted, amely bekoronázza életemet. Boldogság a ragaszkodásod és szereteted, amely felismerteti velem, hogy mennyire áldott vagyok. Boldogság a magam felett aratott győzelmem, amikor az alagútrendszeremből kiérve észreveszem a fényt. És boldogság, hogy egy idő után nem kezd számítani az idő. Felismerem az Örökkévalóságot, tudom honnan jövök és hová igyekszem, tisztában vagyok azzal, hogy mit hoztam és mit vihetek magammal, ahogy azzal is, hogy minden veled együtt töltött perc ajándék.

Nem véletlenül vagy mellettem, ahogy én magam sem véletlenül szeretlek.

Mindenen innen és túl.

Sötétségeimen, kicsinyességeimen, elakadásaimban, útvesztőimben, nagyon is emberi küzdelmeim közepette.

Azt mondom hát - vesszen az idő.

Amíg itt vagy és én magam is itt lehetek - minden perc áldás és kegyelem.

Osszuk meg aszerint, éljük meg aként és soha ne felejtsünk el hálát adni, megköszönni, megszeretni - mert igen, ezektől leszünk boldogok.