Másodikos román tankönyv. Régi, mert van nekünk új es. Az új kicsit jobb. S még csodálkoznak, hogy a romániai magyar gyerekek nem beszélik a román nyelvet. Jobban beszélik az angolt, németet. Nem csak a gyerekek, a felnőttek is. Én magam is úgy jöttem ki az egyetem elvégzése után, hogy jobban és magabiztosabban beszéltem az angolt. Pedig a román nem egy nehéz nyelv. Csakhogy...

Először is itt van a súlyos, traumákkal fűszerezett közös múltunk, a csakazértis - ami egy hatalmas és sokszor legyőzhetetlen akadályt képez nyelvtanulásunk utjában.

Másodszor pedig a tankönyvek. Megtanítanak komplex irodalmi művek elemzésére, versekre, amiket bemagoltunk, de nem tanít meg román nyelven élni - ügyet intézni, orvossal, ügyvéddel elbeszélgetni, hétköznapi dolgokról párbeszélni és bevásárolni.

Ami engem illet például tudtam gombnyomásra legalább tíz verset szavalni, ismertem az összes valamirevaló román írót és költőt, mert kellett - de ha elmentem üzletbe - nem jutottak eszembe olyan egyszerű szavak, mint laska, liszt, fuszulyka és egyebek. Barátokkal, ismerősökkel meg csak irodalmi nyelven tudtam kommunikálni - hatalmas égés...úgyhogy inkább nem kommunikáltam ha tehettem.

Most Annával halunk hősi halált minden egyes nap a nagy román csatamezőkön.

Mert meghalni járunk ide.

Ott van nekie értetted-e az a kurva akcentusa. Nem csak tőlem örökölte, de ami engem illet szarabbul állok mint a székelyek, kiejtés terén.

Aztán az unalom. Nem érdeklik a leckék, mert nem izgalmasak. Haldoklik fölöttük. És én vele együtt.

Egészen máig.

Ma egy szuperizgalmas leckét sodort elénk a harcitank.

Az a címe, hogy Portul. Elmeséli benne, hogy van egy faszi - egyenruhás, erős - s van neki egy hatalmas hajója. Ez már gyanús. Szinte egyszerre kapjuk fel a fejünket. Nagy hajó - fallikus szimbólum. Pláné, hogy zászló is csüng rajta. No comment...

Folytatja. Hogy mindjárt behajózik a kikötőbe. Egyre jobb. Még hogy kikötő...

S akkor éles fordulatot vesznek a dolgok.

Nem egy nő várja a kikötőben - hanem a barátja. Aki csodálja a hajókon lévő árut és nagyon izgatott barátja érkezése miatt.

Integet. - kár, hogy nem tudjuk meg mivel. De ami engem illet, még a sikkantását is hallom, ahogy meglátja barátja érkező (nagy) hajóját...

A hajó még messze van... de közeledik...

És akkor így fejezik be:

gyere Liviu, siess. Hiányzol nekem...

Egyszerre tör ki belőlünk a röhögés.

Nem mondok semmit.

Nem mond semmit.

Benne van.

Mondjon nekem akárki akármit.