Helyszin: templom.

Alkalom: évzáró szerep.

Meghivottak: szülők, családtagok.

Időpont: rohanásból ki, csendbe be... - késő délután.

A gyerekek gyönyörűek. A tanárok, tanitók - izgatottak. A pap lelkes. A hangulat a csúcson.

És ebben a karácsonyi varázsban - megszólalnak a telefonok, a lelki élményt felváltja a technika. Táblagépekkel, telefonokkal - okosabbakkal és butábakkal, digitális és még digitálisabb gépekkel filmeznek, fényképeznek, csattognak, tombolnak, elefántsorban vonulnak a tappintatlan szülők.

Cseng a telefon: 

- mondjad Levi!... szerepen... Amálka. Na várj, kimejek...

Alig jön vissza Levi ismét hivja:

- Amálka?

- igen, igen.

- na jó...

Hátsó sorban nem figyelnek. Izegnek, mozognak, suttognak, félhangosan beszélnek.

Elől gyúródnak, filmeznek.

A gyerek lelkesedése alábbhagy.

- Apa láttál????

Apa akkor esik be az ajtón, amikor a szerepnek vége.

- persze. nagyon jók voltatok! - hazudik szemrebbenés nélkül az üzletember.

A gyerek sirvafakad. Neki aztán ne hazudjanak. Még apukák sem. Sohasem - gondoljan dühösen.

Az egyik pedagógus összegzi:

- köszönjük, hogy befogadták a MÁS FELEKEZETŰEKET is ... - tovább nem tudok figyelni.

- Mi van??? - orditja egyik gondolat a másiknak magát a fejemben.

- Befogadtak???

- Utoljára, ez Isten háza volt. Oda nem befogadnak, hanem nyitva áll.

SzeruszJézusnagyonszeretlek - módra.

Ez az a hely, ahol lehúzom, vagy kikapcsolom a telefonom, hogy elcsendesedjek. Haza jövök. Ahogy lennie kell - kezet mosok, na itt lelket, odafigyelek és elmondm én is a sajátomat. Őszintén és tisztán, mert otthon vagyok. Nem kellenek a pajzsok és a harci szekér.