Ahhoz, hogy a Karácsony az legyen, ami - minden családnak megvan a maga ünnepi őrülete. Vannak akik példának okáért minden évben az előkészületek alkalmával annyira hajba kapnak, hogy az ünnep mély csendben és üzengetésben telik el.

- Fiam, szólj apádnak, hogy mozduljon meg ő is és hozza be a konyhából a sonkát, mert hulla fáradt vagyok.

- Inkább mondd meg anyádnak, hogy szivesen segitettem volna én is, ha nem hinné azt állandóan, hogy csak az és úgy jó, ahogy és amit ő csinál...

Ismét mások utolsó percekben kezdenek el gyors köröket szaladni önmaguk körül. Karácsony szombatján verekednek a piacokon a maradék fáért, bezárás pillanatában verik a kirakatüveget idegesen ajándékért, kopogó szemekkel várják, hogy elkészüljön a későn odakészitett vacsora, amit aztán türelmetlenségből elfogyasztanak félkészen.

Vannak háziasszonyok, akik végigsikálnak mindent két héten keresztül, hogy a félresikerült faátültetéssel vagy bevágással és diszités körüli mozgalmakkal, füstbe menjen minden addig véghezvitt tettük.

Ismét vannak olyanok, akik kilencféle süteménnyel, kaláccsal készülnek - nem engedik a családtagokat enni a kivánatos süteményekből - hogyhavendégjönne - aztán január első napjaiban a megkeményedett, elaszott tálcákat szépen a szemétbe forditják - megigérve, hogy jövőben majd másként lesz.

Nem vagyunk tökéletesek.

Vannak hülyéredolgozós, veszekedős, üzengetős, csipkelődős és elkésett ünnepeink.

Ahhoz, hogy elviselhető - vagy nyugodt, boldog pillanatokkal átszőtt legyen - egyetlen dologra van szükségünk: nem szem elől téveszteni az ünnep lényegét.

Ijesztő belegondolni abba a ténybe, hogy a szeretet ünnepéről van szó.

Hiszen nem mindig van bennünk szeretet.

És az eldobott, elégetett szálakat nem egyszerű megfogni onnan, ahova hónapokkal ezelőtt hanyagul ledobtuk.

A tettetéshez meg állandó vendégek kellenek. Akik miatt elkezdünk viselkedni. De mi a helyzet akkor, ha kiűrül a ház? Ha magunk maradunk. Ha a szabadnapoknak köszönhetően egymás társasága jelenti az egyetlen túlélést?

A családdal töltött idő kicsit önmagunkkal való szembenézés is. A nyaralás, az utazás - kivisz a szabadba. Megmutat, megtapasztaltat dolgokat a nagyvilágból. Együtt fedezünk fel, együtt ébredünk rá, van hova, van mibe elmenekülnünk fel nem dolgozott sérelmeink elől.

De a lakás falai mindezt felerősitik. Magunk vagyunk, ott ahol a sebek ejtődtek. 

Szembenézés, feldolgozás, továbblépés.

Erre esély a szeretet ünnepe.

És igy szülhet nyugalmat és szeretet az az ünnep, amely rohanásból torkollik a legmélyebb csendbe, ahol a csodák is elkezdődnek.

Áldott csodavárást, mély ünnepet!