2014. november 26., szerda

Az életben nincsenek véletlenek. Üzenetek vannak. Üzenetek és tanúlságok. Amikor emberi ügyeséggel igyekszünk kibújni valami alól, egészen biztosak lehetünk abban, hogy csak pillanatnyi a győzelem. Nem háborút, hanem egy kis csatát nyertünk. Az a valami ugyanis újból elő fog bukkani, egészen addig, amig el nem határozzuk, hogy szembenézünk vele.
Mélyen, farkasszemet nézve, megküzdve és nyerve.
És itt nem a felszini nyerességre gondolok, ami minden esetben csak és kizárólag győzelmet, tiprást takar. Hanem mély veszteségrekre is. Amiknek valódi erejük van tanitani. Megtanitani bennünket arra, hogy ki kvagyunk, honnan jövünk, hova tartunk, milyen irányba halad az útunk.
A küzdelemre, a harcra nem kell készülni. A felkészülés bénultá tesz. Megköt. Reperek alakulnak ki a fejünkben, lelkünkben, előre próbálunk vetiteni helyzeteket, embereket, állapotokat. Ami ha a valóságban nem az előre elkészitett forgatókönyv szerint alakul - kiveri a biztositékot. Elveszitjuk az önmagunkba vetett bizalmunkat, megingunk, elgyengülünk és anélkül, hogy esélyt adnánk a győzelemnek - eleve elveszettnek tekintjük a meg sem kezdett csatát.
A leghatékonyabb felkészülés a megérkezés.
A saját magammal kapcsolatos kérdésekre adott pontos és halasztást nem tűrő válaszok ideje.
Ki vagyok én ebben a helyzetben. Milyen szerepemben vagyok jelen. Mit akarok ettől a helyzettől. Mit gondolok arról, hogy erőfeszitéseim ellenére is miért sodródhattam bele. Milyen tanúlságokkal léphetek majd ki belőle - vesztesként illetve nyertesként.
Ha ezekre sikerül válaszolnom, a győzelem eleve garantált. 

Igy vagyok én például sok minden más harcom mellett a családi élettel illetve anyai szerepemmel.
Soha semmilyen körülmények között nem készültem feleségnek és anyának lenni. Élt bennem a vágya, de emberileg biztos voltam benne - ez nekem nem való.
Most meg itt állok - két gyerekkel. Anya és feleség vagyok.
Mindenem megvan, ami ellen küzdöttem.
Boldogabb vagyok győtrelmeim ellenére mint valaha.
Hiszen az a anyaságban az a legszebb, hogy ha az ember szenved is, igy teljes.
Fájdalmak között felszusszanó lelke megérkezik.
Szeret és mindenekfelett szeretve van. Anélkül, hogy tenne. Csak mert van.
A tét, mint mindig óriási. De a harc nem egyszemélyes.
Ahhoz, hogy létrejöjjön a győzelem végig kell járni a gyötrelmek útját. Elejétől el egészen a végéig.
Vannak pihenők, vannak napfényes bércek, ahonnan a látvány egy pillanat erejéig megsejteti az örökkévalóságot annak minden teljességével - de az út maga győtrelmes.
Mégis - egy kérdés a legfontosabb mindenekfelett.
Hol vagyok én ebben?
Mit kell elvinnem, mit kell visszahoznom, mivé kell válnom.
Mert nem feladatok vannak.
Hanem én és te.
A többi mind diszlettartozék.
Ami ma van, de holnap már csak darabjai élnek bennünk.
Maradunk én és te.
És a szeretet, mint kapocs.
Nem kell hát kibújni. Maradni kell.
Maradni mindenekfelett.
Mert ami van, annak helye és ideje van.
Nem kell más eszköz, csak amim van és ami vagyok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése