2014. november 25., kedd

 Az a baj veletek, hogy ti azt gondoljátok, az életben problémák vannak, és megoldásokat kell találni. Valójában az életben tragédiák vannak, és irgalomra van szükség. Pilinszky János - idézete járt egész nap a lelkemben fel s alá, amikor végre sikerült szembesünlöm is vele, olvasgatás közben. 
Életünk tele van tragédiákkal. Környezetünk hemzseg az olyan élethelyezetekben élő emberektől, akik nem hogy soha nem fognak találni megoldást problémáikra, hanem reményük sincs a megoldásra. Mert a megoldás egyszerűen nem létezik.
Nem azért vagyunk itt a Földön, hogy megoldjuk a világ baját. Hanem inkább azért, hogy osztozzunk azon. Viseljük közösen a terheket és igyekezzük még idejében levonni azokat a tanúlságokat, leckéket, üzeneteket, amiért közelébe kerülhettünk.
Olyan könyvön dolgozom éppen, ami emberi számitásaink szerint valamikor jövő nyáron fog megjelenni. Ebben a kiadványban mozaikok jelennek meg emberi életekből. Tragédiasújtotta emberi sorsokat ir le, amelyekben egy közös jellemvonás van - mindenki túlélte valahogyan. Ki igy, ki úgy. Volt akinek sikerült idejében felismernie, hogy nem problémával áll szemben, hanem életével, amely éppen derékba törött és innen kezdve már igy, törötten kell folytatnia útját. És volt aki utolsó percig bizott benne, hogy majd megfoltozzák, amire soha nem került sor. Azok akik felismerték, hogy törötten kell továbbhaladjanak, felálltak és elindultak a helyes irányba. Sikerre vitték kevésbé sikeresnek induló útjukat. Éppen arról mesélnek, hogy hogyan sikerült felállniuk.
Ma koradélután éppen az utolsó történet fele közeledem, amikor megszólal a telefonom.
Egy törött édesanya keres. Fia súlyos, gyógyithatatlan beteg. Gyerek még. Évek óta súlyosbodik állapota. Alig van remény. Fától-fáig... ahogyan Kányádi fogalmaz kegyetlenül igaz és melyrehatoló versében.
Most először érzem azt, hogy nem kell semmit mondanom.
Nem kell okosnak lennem.
Nem kell megoldanom problémát, mert nem probléma van, hanem tragédia.
Egy kétségbeesett, elfáradt anya és beteg, életéért küzdő, harcoló, szenvedő gyereke.
Hogy meddig? Fogalmunk sincs.
Mert valójában semmit nem tudunk.
Semmit ami lényeges lenne.
Várakozunk.
Benne vagyunk helyzetekben, jó mélyen, egymásrautalva. Mindenki a másiktól vár valami nagyon okosat, rendszerint a megoldást, ami várat magára, mert eleve nem is létezik.
Nincs mit mondani az ilyen helyzetekben.
Lenni kell.
Lenni a végsőkig.
És akkor valamerre elbillen az inga és megint van valahogy.
Rendszerint helytelen értékitélkezni. Hogy jól vagy rosszul. Mert nincsnek viszonyitási alapjaink.
Van.
És akkor a megoldás - az abban a helyzetben való élés.
A pillanatban.
Akkor amikor nagyon fáj, ahogy akkor is, amikor kicsit jobb.
Nem visszapillantva oda, amikor MÉG nagyon fájt, nem előrefutva oda, ahol esetleg MÁR nem fog fájni, hanem a jelenben.
Mert MINDIG  a jelen üzen valamit.
Mindig annak van mondanovalója.
Ahogy maga Pilinszky mondja: 

“Az ádventi várakozás lényege szerint: várakozás arra, Aki van; ahogy a szeretet misztériuma sem egyéb, mint vágyakozás az után, aki van, aki a miénk.”
És a miénk nem más, mint az, ami éppen van...

Kányádi fent emlitett örökérvényűje:
Fától fáig a sűrűsödő alkonyatban
fától fáig lopja magát a gyermek
Én istenem csak vissza ne
csak ne gyalog kellene
csak le ne menjen a nap a tisztásról
legalább a csengettyűt hallanám

Meg-megtorpan futásra készen
kis szíve mint a mókus szökne bújna
borzongó nyárfalevelek közé de
hol vannak már a nyárfák hűtlenül
ott maradtak a tenyérnyi tallérnyi
fillérnyi tisztáson
Visszafelé majd
sörényébe markolok Vágtába jövök
csak addig a vastag bükkig ha még
az innen számított ötödik fáig

Őznek rókának farkasnak lenni
bokornak ágnak avarnak lenni
madárfészeknek lenni
madártojásnak lenni
nyárfalevélnek lenni
kakukkhangnak lenni
csak lovait kereső kisfiúnak
ne lenni

Még két fáig három fáig
Hallom Nem hallom Hallom
Ha eljutok addig a gyertyánig
katona leszek hajóskapitány leszek
fölfedezem Amerikát Amerika is
elveszhet de én megtalálom

Sörényébe markolok
Még egy Még három
Próféta leszek betegeket gyógyítok
Jézus leszek
föltámasztom édesanyámat
Tovább tovább most már hallom
"Áprilisnak bolondja
fölmászott a toronyba
megkérdezte hány óra
Fél tizenkettő
Fölmászott a toronyba"

Most nem hallom biztos állnak
jóllaktak már bóbiskolnak
Hogy a kutyák ennék ki a bendőjüket
hogy a farkas
Sírni kéne énekelni
éjnek lenni
nem is lenni
csak ne kéne beljebb menni

Jól eljöttem Hol a tisztás
Még csak öt fát megyek s akkor
"Ördögborda ördögborda
mézes lett a mackó orra"

Szól a csengő most is hallom
Jól eljöttem Hol a tisztás
Innen még visszatalálok
Morzsát hintek
gallyat török
nevemet a fába vésem

Szól a csengő most is hallom
folyton hallom hallom régen
Hallottam az anyaméhben

Megvár a nap
meg a nyárfák
Róka-alkony farkas-éj
haladj tovább fától fáig
biztasd magad kislegény

Rég nem hallod mégis hallod
Hold világol a tisztáson
Már a hold is lemenőbe
Morzsáid felcsipegették
gallyaid a fák kinőtték

Neved heges hieroglif
Száraz ágon csüng a csengő
lovad farkas tépte széjjel
Dzsungel már az erdő
Anyatej
Hangyatej
Tovább tovább fától fáig
"Mézes lett a mackó orra
rá is szálltak a legyek"

Elszisszent az út alólad
Nyárfák félelme ülepült
homlokod pólusaira
De csak tovább fától fáig
Nincs az a film az a magnó
vissza ez már nem játszható

Kínálkozó ágak
hurkot himbáló filozófusok
"C'est la vérité monsieur"
"Die letzte Lösung mein Herr"
"Fél tizenkettő
bolond mind a kettő"

Tovább tovább fától fáig
magad lopva
botladozva
Anyatej
Hangyatej
Ecet

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése