A gyerekek amióta szavazni jártunk teljes gondolatvilágukkal rápöccentek a Ponta-Johannis közötti párbajra. Nem telik el nap, hogy ne figyeljék, tudakolják, fejtegessék, hogy hogyan tovább. Nyaggatnak, hogy meséljek a kommunizmusról, milyen volt és mi lesz ha Ponta nyer.

Balázsban egy világ omlott össze vasárnap este 9 órakkor.

- Ez lehetetlen... - jelentette ki. Majd kissé felvidult, amikor kiderült, hogy van második forduló.

Nem lett boldogabb, amikor felvilágosítottuk, hogy egyik kutya, másik eb.

-Akkor ti kire szavaztok anya?

Aztán meglátta az egyik utcai hatalmas banneren Johannist - Floreaval és Dobreval az oldalán.

- Ezekre hármukra lehet csak szavazni anya? Mert akkor ne menjetek! - jelentette ki mély megérzéssel  a hangjában.

Nyilván, amikor az ember gyermekkorát meséli saját gyermekeinek, a hangulatból adódóan csak a jóra képes összpontosítani. A rossz is megszépül az idő maszkja alatt.

Ezzel szemben amikor arról hallanak, hogy semmit sem lehetett kapni az üzletekben a halfejes paradicsomos konzerveken kívül, illetve, hogy déli gyümölcsöt csak akkor ettünk, amikor a pártosok megunták és csepegtettek egy kicsit az alkalmazottak kölykeinek is Karácsony alkalmával - mindjárt más lesz a vélemény.

- Nem magyarnak kedveznek a szelek - fiam...

- De akkor ti kire szavaztok, anya?

Jó nagy fejtörés.

Megmagyarázni a gyermeknek, hogy fontos elmenni szavazni. Miközben tudod, egyik sem képviseli azokat az érdekeket, amelynek híve vagy.

Itt volt ez az idős úriember. Nyolcvan évesen amióta szavazati jogával élhetett, mindig megtette. És akkor a választások előtt kijelenti, életében először, őszintén és magabiztosan, hogy ő bizony nem megy sehova. Mert nem érzi úgy, hogy a jelőltek közül bárki is méltó lenne az ország vezetésére. Elvezetésére igen, de megoldások találásásra semmiképp.

És magyarázzuk, mondjuk, hogy ha nem megy - élni a jogával, majd elmiskurálják a szavazatát.

- Azt el úgy es, fiam, meglátod.

Mi még nem hisszük.

Még nem éltünk meg annyi ködös novembert, mint ő.

És akkor végül látjuk.

- Diadalittasan kérdi utólag, nem kevés szomorúsággal a hangjában, hogy na...kié lesz a voksotok fiam?

Sürget a gyermek. De anya, anya - akkor kire?

Nem tudom.

Egyik kutya, másik eb. Korcs mindkettő. Ismérve, hogy hátulról veti rád magát és a sarkadba mar.

- Szavazni igen, de kire?

- Menekülni nem - ez az otthonunk. Nem megoldás lelépni és becsukni az ajtót.

- Ahogy az sem, hogy elmenni és érvénytelenné tenni a szavazati lapot.

Ilyen helyzetekben szokott jönni a Messiás.

Ide is jó volna egy.

Már nem másért, csak hogy a gyermekek higgyenek. Legalább nyolcvan ködös novemberig - míg felismerik, hogy ez a világ, nem a mi otthonunk...