Üzenet a palackból - fiataloktól-szülőknek

A hétvégén fiatalokkal találkoztam. Ugyan nem emiatt gyűltünk össze, de miután óra előtt szervezgették az aznap esti buli forgatókönyvét, gondoltam rákérdezek, hogy vannak. Hova járnak el előszeretettel bulizni, milyen zenéket kedvelnek, mit hallgatnak inkább és miért, mire tombolnak inkább és miért.

Továbbá hogy állnak a szexuális élet buktatóival és örömeivel, illetve mennyire vannak közel mindennapjaikhoz a drogok, partidrogok.

Tudod, amikor megengedik a zsilipeket és ömlik, ömlik, árad a víz?

Na úgy folyt belőlük is a rengeteg - visszafolytott? - mondanivaló.

Haragszanak a szülőkre, akiknek kényelmesebb bennük az örök gyermeket látni, miközben tetszik, nem tetszik felnőttek és ők sem tudják sokszor, állandóan - hogy mit kezdjenek ezzel a hírtelen jött felnőttséggel.

Egyikük sem szeretne a blok hátamögött, autóülésen, Marosban vagy annak a partján első alkalommal szeretkezni, de hatalmas a nyomás rajtuk. Egy olyan korban, amikor állandóan az sugárzik a médiából, hogy idióta, gagyi és beszari vagy ha sokáig vársz - minden afele tereli őket, hogy felzárkózzanak, menők legyenek, bármi áron.

És ez az ár sokszor egy életre heget hagy.

A fiúk akikkel találkoznak nem tudnak udvarolni.

Pozíciókhoz kötik a szexet és nem érzelmekhez.

Egyedüli oktatójuk a pornócsatorna - mert hogy is nézne ki az, hogy Apa, aki tizenéve sokat nem beszél, csak köszön - most hírtelen elkezd udvarlásról és szexualításról beszélni.

Nem urban legends a partidrogokkal való visszaélés sem.

Félnek, tudnak, ismernek eseteket, ahol lányokkal visszaéltek, ginát csempészve italukba.

Cigarettáztak már és igen fogyasztanak kávét és alkoholt.

Nem leisszák magukat a sárga földig, hanem feszűltséget igyekszenek oldani általa.

Számukra döntés kérdése a droghasználat, hiszen mindannyian ismernek legalább egy megbízható dilert vagy valakit, akinek szála van ehhez a megbízható dilerhez.

Mert a megbízhatóság - a látszat ellenére is kulcsszó.

Arra panaszkodnak, hogy mi felnőttek merevek vagyunk, nem értjük őket - s talán éppen emiatt, nem is akarjuk meghallgatni őket.

Fogalmunk sincs arról a világról, a hétköznapjaikról, amiben élnek.

Nem beszélgetünk velük.

Például megállapítjuk, hogy nem szeretnek olvasni, mert állandóan neten csüngenek - miközben soha nem kérdezzük meg, hogy ki a kedvenc írójuk, költőjük, kedvenc könyveik, zenék, amiket hallgatnak, stílus, amit magukra öltenek és ami mögé elbújnak, mitől félnek és mi szerez számukra örömöt.

Takarítás vagy rendrakás helyett a hétvége egyszer kivételesen telhetne beszélgetéssel.

Nem vallatással, hanem közös, mély beszélgetéssel.

Ők nyitottak.

Hát mi?

Tévhit, hogy nem fogadnák el anyától a fogamzásgátlási tanácsokat, praktikákat, az első szeretkezéssel kapcsolatos emlékeket, félelmeket, megosztani érdemes gondolatokat.

Örömmel vennék ha nem kellene bújkálniuk szerelmükkel, hanem a család belesímulna abba a gondolatba, hogy a gyerek felnőtt és igen, lett valakije. Akit ismernek, idővel elfogadnak és befogadnak, mert ő igenis szereti, számára fontos.

Ömlött belőlük a szó.

Vajon készen állunk meghallgatni és elfogadni őket?

Egy apró lépés által az egész rendszerben pozitív változás állhatna be.

Persze - ez a döntés is - rajtunk áll.

Egyedül rajtunk.