2014. október 3., péntek

Amióta pályázatírással is foglalkozom egyet megtanultam - a hit és a vallás magánügy. Nem is szeretem ráerőszakolni senkire meggyőződésemet és viszolyogva figyelem, ahogy egyes felekezetek buzgó hívei semmitől nem riadnak vissza annak érdekében, hogy a másik nyakába öntsék azt ami szerintük az egyedül üdvözítő.

Az Atya van.
Nem kell feltalálni, megtalálni, keresni.
Ő van.
Az már más kérdés, hogy te hol tartasz éppen. Mennyire közeledsz vagy távolodsz attól a ponttól, amely a teljes harmóniát jelenti.

Divatos és fölöttébb igaz nagymegmondás, hogy repülőszerencsétlenség esetén nincsenek atisták.
Mindenki imádkozik, könyörög valakihez.
Életem egyik legnehezebb szakasza volt, amikor azért könyörögtem, hogy Isten megrövidítse szeretett nagymamám szenvedéseit.
Fájdalmai voltak, már ritkán és keveset volt magánál.
Soha azelőtt nem beszélgettünk Istenről.
Szerinte is magánügy lehetett.
És akkor egyszer csak közöttünk volt Isten.
Világosan, félreérthetetlenül, toronymagasan.
És azért imádkoztam akkor, hogy magához vegye.
Mert Maminak ott volt és van a helye. És én majd nála is fogom keresni.

Az, hogy mit jelent nekem Isten megfogalmazhatatlan.
A férjemmel való kapcsolatomról is nehezen tudnék beszélni, hogy mennyire szeretem vagy nem szeretem, hiszen minden normális kapcsolat örök változásban van. Soha nem állandó. Ma ilyen, holnap más. Az egészet kell szemlélnem ahhoz, hogy valamire való képet adjak.
Számomra Isten van.
Más relatív.

Nem szeretem túlzásokba emelni ezt a dolgot.
Aki nem gyakorolja vallását és hitét, az ő dolga.
Én teszem. Nekem fontos ez. Aki ismer tudja mit jelent életemben ez a bázis, ez az igazi és egyedül éltető oxigénpalack. Nem kell bizonygassam. Ha kellene, fölöttébb gyanús lennék.
Az sem ejt különösebb nyugtalansági állapotba, hogy más nem így gondolja.
Az az ő dolga.
Nekem oxigén nélkül nincs élet.
Ha ő úgy gondolja, hogy neki igen, ne lélegezzen.
Emlékszem amikor először a lélegzéről, az oxigén fontosságáról tanultunk, és felhívták a figyelmünket arra, hogy mennyire fontos lélegezni - percekig össze-vissza szuszogtam. Nehezen és természetellenesen vettem a levegőt.
Na Istennel is így vagyok.
Benne vagyok. Nem kell túlspirázzam a dolgot. Számomra ez olyan természetes, mint a levegővétel.
Benne élek, mozgok és vagyok...

Ma ismét friss vallásórásokat kaptam. Elsős-másodikos gyerekek.
Fele nem tud imádkozni.
Nem tanították.
Rengeteg pro és kontra elhangzott a vallásóra fontosságáról és hiábavalóságáról. Érdekesnek tartom azt a meglátást is, hogy az iskolában egyetemes vallástörténelmet kellene tanítsanak és slussz, a többi a szülő dolga legyen.
A vallástörténelem fölöttébb érdekes. Én is mai napig szeretettel nyulok vissza az egyetemen szerzett ismereteim közé - felüdülésképpen.
De a mindennapjaim másról szólnak.
Azoknak hitem az alapja.
Hogy kommunikálok Istennel.
Ahogy a gyermekeim kommunikálni kezdtek azonnal megmutattam nekik Isten-kapcsolatomat. Nem rájuk erőszakoltam, hanem megmutattam. És elmondtam, hogy nekem ez miért fontos.
Ha betegek voltak imádkoztam, ha boldog voltam imádkoztam és ha este lett megköszöntem, hogy ajándákba kaptam őket és az anyjuk lehetek.

Nem tudom, hogy lesz-e Istenük. Mert magánügy.
Valamikor lesz egy pont az életükben, amikor döntő lesz minden addigi történés. Ahogy az általam mutatott minta is.
Mégis jó nekem azt hinnem, hogy nincsenek egyedül.
Hitem szerint őrangyalok őrzik lépteiket és a legcsodálatosabb szeretet veszi körül őket.
Nekik meg szabad akaratuk van eldönteni, hogy igénylik-e vagy sem.

3 megjegyzés:

  1. Csodalatos ez a bejegyzes es ez nem mese ez valosag ,Isten az en eletemben valosag ,ugy ahogy te ,en is benne es vele vagyok minden nap ,rengeteg kalandon mentunk vegig mar ,joban es rosszban egyarant,de soha nem hagyott el.Nagyon szepen megfogalmaztad velemenyedet a hitrol es Istenrol,es az atadasarol,en is igy probalom megmutatni gyermekeimnek es unukamnak az Istenkapcsolatomat,nem mindig konnyu,de nem adom fel,az eletem a pelda ,sokszor megbotlok ,es elesek de felallok mert az Ur fogja a kezem es felemel,ez a legjobb erzes.Koszonom hogy megosztod velemenyedet,nekem mara nagyon sokat jelentett,akar egy ige.Udvozlettel Eva.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm Éva. Nagyon szép beszélgetés témája lehetne ez az írás, sok, számomra fontos kérdést érintesz benne. Talán majd egyszer.... Roth Levente

    VálaszTörlés