A változás soha nem könnyű. Az emberi élet a maga kellékeivel és díszleteivel egyetlen egész. Ha egy apró részecskét is elmozdítunk addigi helyéről, képes változni az egész kép.

Édesanyám mesélte el mindig nagy kucogások közepette, hogy nagymamám imádott változtatni, változni, rendezkedni. Minden egyes nagytakarítás alkalmával átrendezte a bútorokat. Odaállította a lányait, ellentmondást nem tűrő hangon és módorral, hogy tologassák csak szépen jobbra vagy balra, utasításai szerint a szekrényelet, asztalokat, székeket, fotleket, ágyakat.

Tata csak estére ért haza - mint minden rendes kenyérkereső, családját eltartó ember. Valószínűleg fáradtan zuhant az ágyba.

Éjszaka támadtak gondok, amikor magához tért és ki akart támolyogni álomittasan a fürdőszobába. Mert ahol a múlt héten még a fürdőig vezető szabad és biztonságos ösvény állt, most már különböző bútrodarabok állták útját.

Panaszosan kiáltott fel mindannyiszor - mikor érem már meg, hogy minden maradjon a régiben?...

Balázs kisfiam is hatalmas váltott.

Óvodásból, iskolás kisfiúvá érett. Legalábbis a társadalom és értetlen szülei szerint, akik váltig állítják, hogy ő már nagyfiú és akként is illene viselkednie.

Tulajdonképpen nem történtek nagy dolgok.

Az épület a régi.

Az időpontok stimmelnek. Maradt zömében a nyolctól tizenkettőig program, mégis oly sok minden változott azáltal, hogy a földszintről az elsőre került, ismerősök helyett, újonnan megismert pajtások és tanító veszik körül és lépten nyomon mindenki arról beszél, hogy ő most már NagyFiú...Iskolás... - bármi is legyen az...

Kegyetlenül megtépázták csillogó tollacskáit ezek az apró de győkeres változások.

Érzékenyebb lett, gyakran szomatizál, sokszor felriad és keresi a biztonságot, fontos, hogy megnyugtassák naponta többször, hogy minden maradt a régiben miközben ő szerepeket próbál, kelletlen viselkedési mintákat les el és próbál ki, gonoszkodik vagy rosszalkodik - csak, hogy visszajelzést kaphasson - bármilyen is lennél kisfiam, én feltételek nélkül elfogadlak és szeretlek.

Megtépázza rendesen a családi harmóniát ha az egyik elem nem húzza úgy a szekeret, ahogy eddig tette. Valakinek minduntalan türelmesebbnek, megértőbbnek, elfogadóbbnak, nyugodtabbnak kell lennie, mert ha nem omlik az egész rendszer.

Kell egy kapocs, egy híd.

Amely összeköti az összes elemet - valamint a múltat, jelent és jövőt.

Mondjon akárki, akármit, a férfiak érzékenyebbek.

Anna lányom vígan áttáncol minden egyes változást.

Ha parázik csendben teszi, ha szorong, legyőzi, ha szomatizál túllép rajta - mert tudja erősnek kell lennie.

Míg a fiúgyermek az más.

Soha nem szűnik meg visszavágyni a mély és mindent felülíró szimbiózisba, amely képes megadni és nyújtani számára azt a biztonságot, ami a leginkább emlékezteti arra, ahonna jött és ahova menni készül.