2014. szeptember 15., hétfő

Tisztán emlékszem minden egyes nagyvagány figurára, akik annak idején, amikor én kisiskolás voltam - legszebb éveiket élték. Gyönyörű lányoknak csapták a szelet, hatalmas erőbandákba verődve szelték a várost, szinte kivétel nélkül minden sportágban jeleskedtek, csinosak voltak, fiatalok és szépek. Sikeresek az élet minden területén, kivéve a tanulást. Mert az ugye eléggé otthonülős, egyszemélyes, monogám, hosszú távon sem biztos, hogy eredményt hózó történet.
Akkoriban nem érződött a baj, erről sokkal késöbb került le a lepel.
Befejezték a nyolcadikot. Felvételizni kellett - valahova még bedugdosták őket - ilyen-olyan legyenmagyarosztálymindenáron indokokkal. Majd jött a tizedik vége, ismét felvételizni kellett - a legtöbben közülük elhelyezkedtek munkába. Kevéske, de pénzért. Az is pótolta a Nyárikertben a sőrőcske árát, amit rendszerint akár egy este alatt elittak, elszivarazgattak.
Jött a katonaság. A barátok bendzsóval, perszonalizált fabőröndökkel, hatalmas ad hoc összeverődött tömeggel elbúcsúztatták, majd jött a feketeleves. Hiányos román tudásuk miatt, magyarságuk miatt, nevegyétekeltőlünkerdélyttikibaszottfoghagymaszagúbozgorok okok miatt.
Leszerelés után - megszökött a barátnő, szétszéledtek a barátok, elszegényedtek a szülők - jóformán nem maradt semmi.
Többen külföldnek ugrottak - kisebb-nagyobb sikerekkel. Volt aki szépen meg is állta a helyét, jómunkásemberként. Talán gyűjtött is, hogy vihette valamire. Gürcölt egy teljes évet, mint a robot, hogy itthon egy hét alatt kiskirályfiként elverje azt. De az a hét királyság felért mindennel. Amikor mindenki őt éljenezte és elmondhatta, hisz nem látták, hogy kint bizony kolbászból van a kerítés.
Volt aki a sittig vitte.
És volt olyan is, aki hátat fordítva addigi életformájának, lement proletárba és derekasan állta a sarat, amíg el nem vált. Mert a szerelem sem tart örökké.

Nos, ekkor kezdtek megjelenni, ekkor kezdett a csillaguk fényesen világítani azoknak, akiket eddig csak csúfoltak, köpdöstek, megkergettek - mert pattanásosak voltak, szeplősek, vékonyak, túl alacsonyak, túlzottan magasak, túl okosak, pofátlanul stréberek, kevésbé sikeresek az élet minden egyes területét tekintve, kivéve a tanulást.
Ekkor ért be a gyümölcsük.
Az eddig savanyú szőlő szüretelhetővé vált.
Elöjöttek, elfoglalták kiválló állásaikat, pofátlanul jó fizetésekkel, magas beosztásokkal, közszerepekkel és irigylésre méltó autókkal.
Nőik szépek voltak és üdék.
Gyerekeik jólfésűltek.
Házuk rendezett és tágas.
Időbeosztásuk személyreszabott, nyaralásaik álomszerűek, életük kívánnivaló.

Ez ma sincs másként. Magyarázom a gyereknek, aki önmagát megtagadva tapos, hogy benne legyen az iskolai sikercsapatban. Mondom végig lehet verekedni és ablaktördelni 12 évet simán, aztán lehet választani könnyedén, alternatívák hián. Marad a maltereskalány és a sitt. Sok más nem keresztezi útadat - fiam.
Nem biztos, hogy benne kell lenni az iskolai sikerelitben.
Az viszont biztos, hogy sportolni muszáj, tanulni kötelesség, gyengének lenni nem szégyen. Minden erény egy hatalmas gyengeségből fakad.
Aki nem hiszi, járjon utána!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése