2014. szeptember 29., hétfő

Két csodálatos gyereknek vagyok az édesanyja. Életemben nem készültem sem anyának sem feleségnek lenni. Elég korán ismerettséget kötöttem magammal és felismertem mély bölcsességgel, hogy egy lehetetlen ember vagyok. Makacs, erőszakos, érzékeny, kitartó, becsületes, hízelgésre és talpnyalásra nem jó, dörzsölékeny és soha nem simulékony egyén - aki mindennek jó, kivéve feleségnek és anyának. Gyakran feledkeztem bele olvasmányaimba, bújtam bele olvasmányaim ideje alatt főhősök és hősnök szerepeibe, hogy egyszerűen megszűnt létezni a normalítás határvonala, a realítás, ami földhözkötött. Volt, hogy azonnal felócsudtam és volt olyan is, hogy emiatt elmulasztottam dolgokat. Tudtam hát és féltem a kötekezettségektől, a felelősségvállalástól.

De Isten, akit minden körülöttem élő kizárt ebből a fonalból - másként hajigálta elém a kártyákat.
Megajándékozott két gyerekkel.
Rögtön egymás után.
Ellentmondást nem tűrő módon.
Az első idők, amíg mindenkinek helye, szerepe és feladatköre lett a családban - elég zűrösek voltak. Mert akár a víz, mindenkinek ki kellett ásnia a maga kis vájadékát, medrét. Önmagában, a másikban, a családban és abban a fizikailag is meghatározható térben, amit úgy hívunk, hogy otthon.

A gyerekek tanítani vannak jelen.
Leckéket adni a szülőknek együttélésből, szeretetből, elfogadásból, önelfogadásból, kompromisszumról, lemondásokról és örömökről. Az élet apró ám döntő örömeiről.
Mindegyik fontos nekem.
Mert tudom, hogy az idő negatív faktor ebben a játékban.
Ellenünk dolgozik.
Minden egyes pillanat bár örökké tartana - ám leszűkített abban az időben, amelyben élni kényszerülünk.

A gyermekeim úgy az enyémek, ahogy vannak.
Egyik sem tökéletes.
De ajándékok.
Ajándék lónak...tudod, a fogát...
Nincsenek félelmeim. Igyekszem úgy készülni mindenre, hogy közben nem készülök semmire.
Próbálom általuk is megérteni azt a világot, amely eleve érthetetlen.

Itt van például Anna. Gyakran elmondom az uramnak, hogy egy szülő számára a sittes vej és a drogos vagy kurvapecér udvarlón túl a legrettenetesebb az idős, akár nálunk is idősebb szerető. Meg kell tanulni elfogadni a gyerekek döntését. Mert nem maradnak majd örökké gyerekek. És hiába gondolom majd akkor is úgy, hogy taknyoskölykeénjobbantudom - mert ez már szart sem ér. Legfenebb annyit, hogy többé soha nem jön már haza szívesen. Hiszen nem feltétel nélkül szeretik. Nem fogadják el mindenestől. Csak ha... - és ő nagyon nem. Meg kell tanulnia járni, elbukni, felállni, felegyenesedni és továbblépni. Ha fogom a kezét mindez soha nem fog sikerülni. Akkor az én erényem lesz. És erre nincs szüksége.

Vagy Balázs.
Minden szülő vágya, hogy majd egyszer nagyszülő is lehessen.
Egy felépített álomvilág omlik össze az emberben, ha a gyermeke bejelenti - ha egyáltalán szólni mer, hogy a saját neméhez vonzódik.
Hiszen meg kell harcolnia elsősorban önmagával, majd a családtagokkal, barátokkal, ismerősökkel és a világgal, amely sokszor sötét és hideg. Itt a paradoxon, hiszen szülőként óvni szeretnénk gyermekeinket. Bármi áron... Bármi áron.

A gyerekeket egészen kiskoruktól foglalkoztatta a maga természetes módján a szexualítás.
Nem lehettek több, mint öt és három, amikor definiálnom kellett a homoszexualitás fogalmát. Azóta többször is. Most gyakran kérdeznek arra, hogy miért kellett kitalálniuk a felnőtteknek a gólyamesét. Kinek volt ez jó és miért, amikor annyival egyszerűbb a két ember szerelméből született gyerek.
Balázs ma:
- tudod anya, én sokáig nem értettem...van egy kis mag, ugye. és akkor az beléd kerül, és telik az idő és nő, nő, majd gyerek lesz... és akkor ültettük a veteményt, emlékszel anya? és most arra gondoltam, hogy a tested a föld, és a mag a termény. és megnőttem. azt jelenti, hogy te egy jó kertész voltál anya...

És nem elég - elég jó kertésznek lenni.
Közben saját magunkat is ápolni kell.
Hogy ha majd hazaállít a gyerek és mindenféle olyan dolgokat állít, amiről hallani sem akartam soha - hát beengedjem. Hagyjam, hadd áramoljon szét bennem. Ne zárkozzam be, ne eresszem le a redőnyeimet, ne ítélkezzem, hanem hagyjam nőni.
Mert a szeretetnek, a szülő, gyerek iránti szeretetének - feltételek nélkülinek kell lennie.
Egy élettörténetben ugyanis nem hibások vannak.
Hanem tanítások.
És addig vagyok itt, amíg azok tartanak.
Így lesz minden nap egy ajándék...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése