Anya vagyok. Igazi, született anya. Mintha ez lenne életem egyik legfontosabb főszerepe. Miután túlléptem az első megfelelési kényszerekkel telített ijedelmeken - úgy éreztem magam a szerepben, mint aki hazaékezett.
Nem vagyok jó anya.
Csak oan né.
Például nincs nálunk minden hétvégén sütemény - de igyekszem gyümölcsöt biztosítani. Nem töltök órákat a konyhában, de minden napra vagy legalább második napra friss ebéd gőzölög. Nem főzök meg mindent, csak azzal töltöm az időmet, amit igazán szeretnek. Így van az, hogy mivel a spenotot csak én szeretem, arra sosem jut idő. Ha valaki mégis megkínál, s következőleg túróspuliszkát es ad - örökre követni fogom mindenfelé gondolatban.
Nem tudok kézműveskedni sem.
Varrok zoknit, nadrágot, stoppolok harisnyát, visszateszek perklit ha kihúzzák - de csak ennyire terjed kézügyességem határa. Országon belüli. Nem tudok mókust, párnát, oregámit. Ezzel szemben amit tudok, azt élménnyel együtt adom. Varrok Barbie és Ken ruhákat, szörnyeknek esőköppenyt, lovakra bugyiból takarót és közben csurog a könnyünk is, mert ettől az ijesztegetés egy újabb szintjét képviselik, amit a játékkészítők soha nem fognak tudni önerőből elérni.

Engem nem sok türelemmel áldott meg az osztogató - már ami a magas koncentrciót igénylő dolgokat illeti. Ha valami nem sikerül egyből, a második lépés az, hogy kidobom. Még mielőtt kiverné a biztosítékot. Így tanultam, így is adom tovább.

A gyermekek - mint minden rendes gyermek - vásárokon kaphatnak egy vásárfiát.
A szóért rajonganak a legjobban.
Az tetszik a legjobban, hogy habár óriási a kísértés - sokat caplatnak annak érdekében, hogy a leghajmeresztőbb hülyeséggel jöhessünk haza.
Nem így a Forgatagon.
Egyből tudták, hogy könyvet akarnak.
Balázs hármat, Anna kedves kettőt választott ugyanabban az értékben.
Anna kincsei között volt egy csináld magad könyvecske.
Olyan, ami a szülőnek is sok(k).
Kiszeded ügyesen a már felcakkozott figurákat és elemeket és összerakod szépen a megadott útmutatás alapján.
Előre rettegtem. Mondom Annának, hogy segítek kivenni. Nem-nem mondja, késöbb kell a segítség. Na éppen ettől féltem a legjobban.
Nem a fejemmel van baj, hanem a kezeimmel. Nem engedelmeskednek a fejemnek. Tudom mit kell(ene), csak soha nem sikerül.
Nem kerülöm el a végzetem. Hív.
Nem telt bele három perc már üvöltöztem. Mint a mesében a törpe, akinek beszorúlt a szakálla. Valószínűleg nem ijesztő, hanem nevetséges lehettem. Mert a gyerekek úgy kacagtak, hogy a könnyük is folyt.
Mondom né drága - anyának ez nem megy. Soha nem is ment és remény sincs rá. Vannak anyukák --- tudod... - na de én, nem.

Este visszapörögve mindenféle történteken nem lelkiismeretfurdalás volt bennem, hanem alázat és annak a felismerése, hogy jobb ha a gyerek korábban jön rá arra, hogy nem mindent, mint késöbb, hogy szinte semmit.
Ebbe aztán jól beléje is aludtam.