Amikor a gyerek kicsi és elesik - azonnal a szülőn, vagy a mellette lévő felnőtt reakcióján igyekszik felméri, hogy valójában mekkorát is esett. Akkor fáj, ha a szülő megriad. Ha fel is szisszen, kezdődhet a sírás, bömbölés, sajnálkozás. Ilyenkor - ahány ház annyi szokástól függően kezdődhet a kúra - ami terjedhet egy puszitól, egy meleg ölelésig és ringatásig, vagy egyéb varázsszerek alkalmazásáig.

Ahogy nő, már kezd nem elegendő lenni a puszigyógyír.

Nálunk, a kedves kis Nodi rajzfilmre alapozva az egyik leghatásosabb kenőcs a Nodikrém volt. Aloe verat kenegettem a kisebzett vagy piros fenékre, sebecskékre, horzsolásokra. És azonnal kenést követően sürgettem a gyógyulást.

- Drágám, most már érezned kell a változtást... - állítottam ellentmondást nem tűrő hangon.

Anna korán szerzett valahonnan egy fognyűvő Manót. Egyszer az egyik, majd még egy kis fogacskájába költözött fognyűvő Manócska.

Volt, hogy lakást rendezett és olyankor fájt.

Csinálni nem sokat lehetett azokkal a kis győkér nélküli fogakkal.

Ilyenkor elég volt, hogy a gyulladáscsökkentőt csak megmutassam. Azonnal elmúlt a fájdalma.

Azóta ezek a Manók a fogakkal együtt kiköltöztek. Már nem élnek velünk. Néha elővesszük a fogakat és a lakásokat nézegetve, megemlékezünk szeretettel a kényelmetlen kismanókról, akik sokszor keserítették meg játékunkat, de mégis színt varázsoltak életünkbe.

Ma Balázs kincsemnek nekiesett egy szerencsétlen gyerek és tehetetlen dühében földre verte majd karmolni és ütlegelni kezdte.

Rossz helyen volt, rossz időben.

Rettenetes állapotban kaptam vissza a gyermekemet.

Őszinte szülői szeretetem mellett sem tudok a gyerekre haragudni.

Története mindennapi. Megszokott.

Szülei évek óta Spanyolországban dolgoznak, hogy adósságaikat törleszteni tudják, illetve már betegesen túlsúlyos gyerekeiket etetni győzzék.

Két testvér. És egy cirka 16o kilós nagymama. Nem mesebeli mama, hanem egy vasorrú bába. Aki egész nap üvőlt, ütlegel majd felváltva árvaházzal, valamint javítóintézettel fenyeget.

Ma reggel Balázsék éppen elhaladtak mellette, amikor villámcsapás-szerűen kitört rajta a felgyülemlett indulat. Robbant és robbantott.

A gyermekem lett az áldozata.

Aki retteg.

Mert nem érti.

Magyarázom.

Hogy beteg, mert szomorú a lelke. És ebben a mérhetetlen szomorúságában eszik, zabál, üvőlt és verekszik.

Az élet dzsungel egy ilyen hely.

És ez a fajta beteg még a legkezesebb fajtából való. Mert van amelyik báránybőrbe bújik és nem csak külső sebeket ejt.

Délutánra már poszttraumás tüneteket mutat.

Fél kimenni a lakásból és retteg a holnaptól.

Nyilván szakad meg a szívem, de a másikért is.

Mert az ő sebeire hol van már a gyógyír?

Mig mi csak ma közel kétszázszor öleltük át egymást szorosan és suttogtuk egymás fülébe, hogy jobban szeretlek mint magamat - addig neki ki kenegette be a sebeit.

Mert biztosan lerágták a fejét.

Mert ugye magyar gyereket vert szét. És ez háborút jelent.

A legjobb barátom rengeteget szenved.

Azt mondja mindig hibátlan fogaival mosolyogva - fel kell ajánlani a szenvedést. Mindig valakiért vagy valamiért.

A mai napunk rettenetes volt.

Én szívemből ajánlom a Mese Napját minden olyan gyerekért, akinek messzire gurult a varázspuszija és Nodikenőcse.

Kívánom, hogy egy varázsfonal hazahozza. 

Kívánok öleléseket és meséket, melyek hálozzák át egész gyerekkorát.

És hogy legyen egy hely, ahol biztonságban érzik magukat.

Egy olyan hely - kint és bent - amit úgy hívhat, hogy otthon.