Ma megerősödött bennem annak a biztos tudata, noha találkoztam már életem során szörnyetegekkel, vagy emberekkel, akik éppen szörnyeteget játszottak - hogy igaz, miszerint az ágy alatt élő mumus, böbös, bágenzsák vagy bókuska nem létezik, csupán rémálmaid kellnek életre és azok vetülnek szégyenükben ágyad alá. 

Vannak helyzetek az életben, aminek eleve úgy indulunk neki, hogy megoldahatatlanok, kivitelezhetetlenk, nem rendelkezünk megfelelő eszközökkel a megoldásukra. Ez azonban közel sincs így.

Nincs az a helyzet ami megoldhatatlan lenne.

Ahogy a székely kollega állítja - hideg nincs, csak szar ember...

Ma történések sorozata akarta elhitetni velem, hogy ennek ellenkezője áll.

Én azonban készen álltam megteremteni magamban mindennek ellenére, annak a helyét, álmát, beteljesülésre vágyó képét, hogy igenis, van megoldás a lehetetlenre is.

Itt van ez a hölgy.

Mindenben ellentététem.

Igazi irodakukac. Aktái a plafonig érnek és ahhoz, hogy egy hullámhosszra kerüljünk, azaz megértsem amit mondani, kommunikálni akar - valósággal erőszakot kell vegyek magamon. Egy pillanatra sem tudok megpihenni és lényegesebb dolgokra figyelni, mint a szavai.

Mindig előre szorongok, ha hozzá kell mennem.

Mert vagy toppon vagyok, vagy fuccs. Bamm. Egy szó elmegy az éppen foglalt agyam mellett és kész - tovább már nem értek semmit. Sőt azt sem vagyok képes kötni semmihez, amit előtte magyarázott el.

A hiba nem benne van.

A rendszerben. Na meg bennem. 

Egy egész lajstrommal támadott le ma délelőtt.

Jegyzeteltem, mint a kisiskolás. Kérdezni persze nem mertem. Állandóan összegeztem, hogy ne nézzek ki annyira hülyének, mint amennyire a valóságban vagyok. Szerencsétlen nem viselné el. Ő értelmesnek hisz. Hiszen úgy viselkedem, gyakran pislogok és mosolygok. Fogalma sincs, hogy mekkora harcok dúlnak bennem éppen.

Aszongya értetted-e, hogy van egy órám, hogy elvégezzek egy olyan munkát, ami indulásból legalább egy hetet követel meg.

Nyelni sem illet. Mondom jó. Akkor jövök mindjárt.

Azzal belevetettem magam Hóbelebalázs módjára abban a hiszemben, hogy csoda történik a végén, pár perccel mielőtt kimúlnék...de lesz.

És lett. Hát vártam...mondtam...

Felhívott, hogy hogy állok. Mondom - biztosan.

Na jó, akkor menjek vissza.

Éppen a dolgok kellős közepén - én az ő aktái háta mögött, amik a plafonig értek és onnan elkanyaródtak enyhén jobbra - felállt és rágyújtott.

Hoppácska... - mondom magamnak. Ha cigizik, annyira szar ember nem lehet.

Lestem, mint vadász a szarvast. Igazi bölcs, magyar módra.

Az első slukk után rögtön, amikor az élvezet az utolsó molekuládig hat - mondom, hallja-e... aztán mennyire lenne az baj, ha mindennel csak a szabadság után lennék meg?...

Még egy slukk.

Aszongya erre - semmivel.

Mert jó időben kérdés válaszát nem veszti.

Nincsenek is mumusok, csak kiéhezett és elgyengült emberek. Akiknek nyele van. S ha rájössz, hogy hol is - mindjárt kerül rajtuk fogás.