2014. július 15., kedd

Mese arról, amikor önként és tudatosan a nehezebbet választod, holott elérhetőbb a könnyebb - és kevésbé szégyenteljes is

Van ez a pasas. Nehéz ötvenes. Amikor kezdő szakember voltam összefutottunk. Ő már akkoriban is rohant maga elől. Megéreztem és elengedtem. Tudtam, hogy van még néhány köre. A világra panaszkodott, amelyben az emberek furcsák és sumákok. Mindenki a könnyűt választja - panaszkodott. Senki nem akar dolgozni és becsületes módon pénzt keresni... 
Én már akkor gondoltam, hogy becsületes módon nem pénzt keresünk, hanem becsületet. Vagy még azt sem. De ő még ma sem tudja. Lassan eltelt egy tizes és ő még mindig rohan. Valamiért ismét nekemfutott. Hónapok óta hozzám járt megpihenni. Sajnáltam. Eltelt tíz év. Megállás nélkül szalad és semmi remény a valamikori felszusszanásra.
Mintha önmagát igyekezne igazolni.
Az ellen harcol, ami benne a legerősebb.
Nem mondhattam el. Meg sem hallotta volna. Továbbsietett. Előtte még hozott három szál egészségesen szép rózsát. Szeretettel, önzetlenül és rohant tovább.

Annak idején amikor mi eldöntöttük, hogy a szelekkel szemben vizelünk - tudtuk, hogy a nehezet választjuk. Önként választottuk. Lehetett volna másként is. Sumákokként, hazugságokkal, álmosolyokkal bele a nagyvilágba. Fel sem tűnt volna senkinek. Csak nekünk. Minden nap egy kicsit jobban. 
Ajánlották, hogy hazudjunk, álnokoskodjunk, ne vállaljuk fel egymást, a kapcsolatunkat - mert az emberek nehezebben viselik az igazságot, mint bármi mást ezen a Földön.
A gyermekekért és magunkért nem tehettük. Pedig egyszerűbb lett volna. És sokkal könnyebb. 
Akkor fenyegetőzni kezdtek a Pokollal meg a kárhozattal. És tudod mit gondoltam én akkor és ott - hogy inkább égjek el a Pokolban minthogy egy olyan Isten gyermeke legyek, akinek többet jelentenek a sumákságok, mint az igazság, becsület, erény és szeretet.
Hála Istennek utána több ízben kiderűlt, a Jóistennek köze nem volt sem akkor sem most ehhez a förtelemhez.
Közben meg igazolni látszik az élet.
Miközben itt gürizünk egyensúlyozva a házasság poklai és örömei között, vállalva a gyermeknevelés fáradalmait és Istenközeli pillanatait - azok buknak el tömegesen, akik a legjobban kiáltoztak. Csak ők már nem egyenesednek fel. Hanem megmaradnak abban a mocsokban, amit annyira melegen ajánlottak.

Nem mondok én semmi újat, nem kell nekem bólogatni és egyátalán nem kell követni engem.
Egy biztos - amig a csalók osszák a káposztát, a prostik az erényt, a tolvajok a becsületet - maradok ott ahol vagyok.
Mélyen és magamban.
Isten kíméljen bennünket az egymás iránti jóindulatunktól - amely arra készteti a szülőt vagy nagyszülőt, hogy lebutázza és lenullázza a saját gyermekét, unókáját - azzal a rejtett szándékkal, hogy sarkallja őt.
Az erénycsőszöket - akik a köz egyensúlya érdekében vívott harcukban elfeledkeznek önmagukról és az igazságról.
Azokról, akik túlkiabálják a csendet - ami megállásra inti őket.
Befele és önmaguk fele.

Mert az egymásramutogatás ideje halott.
Idejemúlt és halott. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése