2014. július 9., szerda

Drága kisfiam holnap tölti hatodik életévét.
Azt hiszem minden további nélkül gyermekeim születése volt életem egyik legmeghatározóbb momentuma. Nem a maga rózsaszín és felhőtlen boldogságával, mert azt nem ismertem akkor sem, hanem azzal a csomaggal amit magukkal hoztak.
Egyik sem olyant mint a másik. Mindkettő nagyon különbözőt. És mindkettőnek teljesen mást sikerül ezáltal előcsalogatnia belőlem.

Nem tudom hogyan történik a Mennyek országában a gyermekelosztás. De azt hiszem személyreszólóan. A lelkek akik éppen megszületni készülődnek Isten társaságában leledzenek. És itt vagyunk mi a potenciális anyák. Akik nem föltétlenül döntés eredményeképpen, vagy tudatosan - de egyszer csak készen állunk az anyaságra. És az Isten bemutat. Megmutat. És megajánl. Nézd - szerintem ez az anya éppen neked való lenne. Annyira különböztök vagy annyira eggyek vagytok, hogy ez minden képpen megér egy életet.
És a Lélek dönt.
- Nem hinném... - mondja. Nekem inkább Ő dobogtatta meg a szívemet. És rád mutat. Ő lehetne az édesanyám.
És Isten megforgat és átgondol majd jóváhagy.
Valóban... kétségtelenül van mit tanulnotok egymástól. Majd elenged. Mert Ő az elengedés igazi nagy mestere.
És a Lélek megérkezik. A teljes káoszba. És rendet teremt. Először csak az anyaméhben. Majd az életekben és végül, de nem utolsó sorban a lelkekben.

Gyermekként nem voltak nagy álmaim az életről. Mindig azt éreztem, hogy keveset fogok élni. Egyre azonban élesen emlékszem, hogy egy hozzám hasonló gyereket szerettem volna, hogy sikerüljön végre megértenem és ismernem magam. Mert olyan ez, mint amikor szakmai elemzést tartasz magadról egy rólad készült videófelvétel segítségével. Látod a hibáidat felnagyítva, az erényeidet a maguk törpeségében és a szerethető, javítandó oldalaidat. Lesokkol a látvány, de éppen ezért hatékony. Van mit kezdened vele.
Az én álmom egy ilyen gyerek volt.
És lett.
Igazi ajándék. A felfokozott érékenységével, az altruizmusával, a sértődöttségével, makacsságával, jóságával és lobbanékonyságával.
Sokszor értetlenül áll mindenki a történések előtt. És én vagyok az aki tisztán látom és értem. Nem azért mert az anyja vagyok, hanem mert éppen olyan mint én.

Holnap lesz hat éves.
Lassan de biztosan gyurnom kell arra, hogy elengedjem. Hagyjam önmaga lenni - kiteljesedni és azzá válni, amiért leküldetett. Mert az nem értem volt. Ha meg igen, akkor azt sikeresen teljesítette.
Gyakran kérdezi, hogy szerintem mi az ő életútja. És mik lehetnek annak az ismertetőjelei. Melyek a fegyverei és hol találja meg azokat.
Készül az Életre.
Olyan fegyverekkel, amiknek a mai világ hiányában van.
Hatalmas lélekkel, empátiával, szeretet igénnyel, gazdag érzelmi intelligenciával és hihetetlen bölcs meglátásokkal.
A nővérét is készítgeti céljai felkutatására, gyakran ismételgetve neki: te nehogy azt hidd, hogy azért szűlt meg anyád, hogy engem bosszants...

Ahogyan én sem szülhettem meg őt, őket a magam örömére.
Hanem annál inkább a világ jobbá tételére, amely nélkülük szegény lenne és üres.
Ajándékok ők, akiket meg kell tanulnom megbecsülni, tiszteletben tartani és elengedni.
Meg kell tanulnom olyanná lenni, mint egy kicsiny leszállópálya. Karban tartani magam azokra az esetekre, ha le akarnak szállni, megpihenni - de mindig készen arra, hogy továbbengedjem őket magasan szárnyalni és ívelni - megmutatni a világnak azt a sok értéket, kincset és jót, amit magukkal hoztak és nem hogy elfejetettek volna, hanem továbbfeljesztettek és mesteri szintre emeltek.

Istennek meg csak azt mondanám, amit minden nap elmondok:
köszönöm, hogy anya lehetek és köszönöm ezt a két csodát, ami új értelmet ad az Élet számára az áldás és kegyelem szavak jelentéstárának.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése