Azt hiszem ha elég nyitottak vagyunk, minden nap tanulhatunk valami igazán nagyot az Élettől. Évek óta szociális szférában tevékenykedem. Az utóbbi évek csak az igazán nehéz esetekről szóltak, amik gyakran rányomták bélyegüket a mindennapjaimra, gondolkodásmódomra és életfelfogásomra.

Gyakran hajlok afele, hogy arany középutakat keressek a megoldások mezején - azzal a jelmondattal, hogy nem föltétlenül úgy jó vagy helyes, ahogy én látom. Vannak más jók és más helyesek is, amikre esetleg én a saját kis életteremben nem vagyok eléggé fogékony és kiélezett. De ha az ők szemükkel nézem az adott jót, mindjárt felismerem benne az elfogadhatót és járhatót, követhetőt.

Itt van ez az eset.

Hónapok óta tévelygek a labirintusában.

Más első percekben, az első lépések alatt tudtam, hogy nem a saját helyzetemből kell Letekintenem az eset körülményeire, hanem alázattal le kell húznom képzeletbeli lábbeliimet és fel kell próbálnom agyilag és lelkileg azt a csukát, amivel ők halasszák az utat.

Fiatal, velem egyidős hölgy - krónikus betegen, súlyos szinte magatehetetlen állapotban. Önmagát elrendezni is képtelen - mégis egy valami sokkal erősebb benne, mint az átlagban: a gyermeke iránti szeretete és odaadása.

Amikor először találkoztam a gyerekkel és a körülményekkel, amiben élnek, valósággal lesokkolt. A piszok, kosz, fertő, kilátástalanság és a veszély, amiben a gyermek élt. Minden egyes az otthonában eltöltött perce maga volt a visszaesés, az esélytelenség és a Halállal való incselkedés. Hiszen amíg édesanyja betegen feküdt - ő felügyelet nélkül semmiskedett bele a világba nap, nap után. Mindenkinek aki az esetet látta elsőre az volt a megvétózhatatlan szakmai véleménye, hogy a gyermeket el kell távlítani otthonából. 

Volt valami megfoghatatlan ebben az anya-gyermek kapcsolatban. Valami életen inneni és túli, ami elővigyázatosságra intett minden egyes döntés meghozatala előtt.

Közben a gyermek biztonságos helyre került - időleges szociális ellátásba, ami azt jelenti, hogy heti öt hétköznapot tölt távol otthonától, a hétvégeket a szülői házban, az édesanyja mellett. 

Magától érthetődő volt, hogy a következő lépés a krónikus beteg, jelen esetben az édesanya elhelyezése kell legyen. Aki nem részesül megfelelő ápolásban, gondozásban, felügyeletben, rehabilitációban és a körülmények amelyben él - enyhe szavakkal körülírva is - elviselhetetlenek.

Nekem...

Nekünk...

És itt kell óvatosan és körültekintően meghúzni a vészfékeket.

Mert kérdem én - mit jelent a megfelelő körülmény?

Ami nekem létszükséglet, az sokak számára megengedhetetlen luxus. Ami számomra ésszerűtlen pazarlás - az mások számára hétköznapi, megszokott szükséglet.

Most is ugyanazt érzem mint első nap - de erőteljesebben és biztosabban mint eddig bármikor - nem erőszakolhatom a gyümölcsfára a fenyőerdő vagy tölgy életkörülményeit, mert nem szabhatom egységessé minden egyes fa számára a normalitás mércéjét.

Vannak növények, amik naponta és ismét vannak amik csak hetente igényelnek vizet és törödést. Ha többet vagy kevesebbet kapnak, kipusztulnak.

Feltevődött a kérdés az újraültetést illetően - ami legtöbb esetben egyenlő a lassú de biztos kiszáradással és pusztulással.

Kérdem én - van ennek értelme?

Pedagógiai szempontból ezt az elvet a legjobban a waldorf irányzat érti, éli és teljesíti.

Anyaként és növényszeretőként én magam is kezdem felismerni.

Mindkét gyerekemet szivem teljes szeretetével szeretem - de nem igényelnek ugyanazon törődést. Az egyik többet, a másik kevesebbet. Erősségeik és gyengeségeik sem egyformák. Van amelyik ebben, van amelyik abban igényel vigaszt és támogatást.

Legfontosabb szabály tehát megismerni és elfogadni őket.

Azt hiszem ez sikerült ma nekem.

Megtanulni megismerni és elfogadni a másikat - a maga igényszintjével, életterével, történetével, állapotával. Ami nekem elsőre sok(k) - számára azonban az elfogadható. Élet...

Nem ítélkezni, nem elhamarkodottan dönteni, nem leszólni - hanem csendben maradni, figyelni, belenézni, megszokni, megérteni és elfogadni.

A másikat. 

Aki éppen olyan mint én és mégis annyira de annyira más...