Amióta anya lettem mélyen átértékelődött bennem a világ. Mondom bennem a világ. És nem hiába, mert számomra teljesen más a világ, mint amilyennek neked mutatkozik meg rosszabb vagy nagyon jó napjaidon.

Azelőtt halálkereső voltam. Tele szuicid hajlamokkal. Mintha minden egyes nap külön arról szólt volna, hogy jó mélyen belenézzek a halál szemébe.

Valamiért a könyveknek és filmeknek, életnek és kapcsolatoknak, történéseknek és verseknek mindigis először a vége érdekelt.

Vannak akik irtóznak attól, hogy közöld velük valaminek a végét.

Engem pedig az utánavaló hozott izgalomba.

A román nyelvben van erre egy ízes kifejezés: asa, si?...ennek a magyarban valami olyasmi felelne meg, hogy s akkor mi?

Van benne valami elégedetlenség. Nem érdektelenség, hanem tovább, még többet, esetleg mást.

De amióta anya lettem szeretem azt ami van.

Jó nekem itt lennem...

Ebben lennem. Gyakran játszadozom el ezzel szemben azzal a gondolattal, amikor majd a gyerekek már csak hazajárnak. Nem itthon, nem velem és nem mellettem történnek a dolgaik, hanem távol tőlem és ismeretlenül előttem.

Akkor majd ismét kell egy nyomós érv az életre. Nem lesz elég a hétvégi gyümölcspiskóta elkészítésének gondolata. Közel sem.

A legtávolabbi terveim valamikor öt év múlva juttatnak révbe. Pedig kellenek a tervek. Igaz az anyaság jó alibi a mozgalmas életre.

Itt vannak ezek a vakációs gyerekek. Hogy szakad meg a szívem. Attól, hogy unatkoznak, nem találják a helyüket - ténferegnek bele a világba, bántják és csonkítják önmagukat, fenyegetik szüleiket öngyilkossági kísérletekkel. Néha bízom abban, hogy a jól megvetett ágy pihentető álmot ad - aztán arra gondolok, nem létezik, hogy ennyi szülő nem vetett volna rendes ágyat első hét évben pihenni vágyó gyereke számára...

Valamiért mégiscsak más volt az, amit annak idején mi hívtunk veszélynek. A kegyetlen kirándulások, bulik, tekergések és ténfergések. Hiszen akkoriban még létezett az egymásrafigyelés, voltak örökreszóló barátságok és hittünk a közösség megtartó erejében.

Holt részegen is tiszta volt, hogy a melletted lévőre vigyáznod kell. Nem engedted el a kezét, nem veszítetted szem elől és főként tudtad, hogy ha őt megőrzöd, te sem vesztődhetsz el.

A mai gyerekek mélyen önmagukban és önmaguknak élnek.

Ritka az emberség. Az a fajta bajtársiasság, ami bennünket jellemzett. 

Nem lehetek a gyermekeim barátja. Mert a kapcsolatunk nem baráti. Hanem más jellegű. Arról viszont rengeteget mesélek, hogy mit jelent a barátság. Milyen a jó szerelem. Mi a bajtársiasság. És mi az önmagunkba és a köz- megtartó erejébe vetett hit. Hogy ismerjék fel a korpa között jártukban keltükben. És ne érjék be kevesebbel. Adjanak mindent, hogy üres legyen a kezük, amikor fogadniuk kell.