Mindigis volt bennem valami amivel vonzottam a furcsábbnál furcsább eseteket és alakokat szakmai életem során Nem tudom egészen pontosan meghatározni, hogy mi lehet az, de valami minden bizonnyal van bennem, ami mágnesként vonza azokat, akiknek már a megjelenésük is egy külön történet.
Szinte nem telik el olyan nap, hogy be ne toppanjon valaki a semmiből és percek alatt, anélkül, hogy egyetlen kérdést is feltennék - sőt, sokszor még időm sem marad köszönni - el ne mondaná azt, ami a leféltettebb benne, az életét. Egyszemélyes tragédiáját az élettel szemben vívott harcában.

Ma egy pasas jelent meg. Csak úgy. Spontán. Aperté. Hogy ő valamikor országunk nagy reménye volt. De ma már nem. De attól még a potenciál benne van. Persze azóta már alkoholista. Éppen kezelik. Mindez tíz óra magasán. Mondja kettőig kellene kibírja szárazon, de a legnagyobbat akkor lendítenék rajta, ha mégiscsak adnék 4 lejt, hogy kezdjen vele valamit. Végigreszketi a történetet. Alig egy éve indult el a lejtőn egy egyszerű válással. Ma már túl több elvonókúrán, széles relációval, null eredménnyel. Ez ismét egy állomás. Esély a semmire. Valamire vár. Talán egy állásra, amit minden bizonnyal ismételten el fog baltázni. De legalább múltja van. Fényes múltja. Másnak még jövője sincs. Ha egyszer ismét felemelkedik - nem felejt el. Valamit tesz értem. Valami igazán nagyot. Például befuttatja az egyesületet. Már terve is van. Sőt - emberek vannak a fejében, akik támogathatnának. De addig kéne a 4 lej.
Van 4 lejem.
Nézem a remegő kezeit. Ady jut eszembe.

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Világok pusztulásán
Ősi vad, kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.

Van négy lejem...
Vajon mi kéne jobban a 4 lej, az ingyen gargara a tisztességes kispolgári életről, a pont az i-re, hogy midannyian ugyanaoda tartunk, csak van aki hamarabb odaér, a kellettnekedfaszkóelengedniamankótésválni. Ez mind mind benne van a 4 lejemben. Nem adom.
Éppen azon gondolkodom, hogyan tálaljam rettenetes és embertelen smucigságomat, amikor belép az egyik legnehezebb helyzetben lévő aktuális családunk képviselője.
Egy fiatal, szép de agyongyötört anya.
Körül sem néz. Hozzámlép és dióhéjban elmondja:
a gyerek péntek óta alszik. Nincs jól. Vagy a daganat nőtt meg, vagy a drén dugult el. Nincs pénzünk, hogy megtudjuk. Életmentő lenne egy CT. Akármilyen, amit elküldhetek a professzornak. Hiszen egy hónap múlva műtené. De a vizsgálat nélkül nem tudja. Ahogy gyógyszereit sem beállítani...
A pasas figyel.
Hírtelen kijózanodik.
Egy szót sem szól.
Látom már nem a 4 lej kell.
Mintha jel lenne. Égifajta - az a javíthatatlan, cudar.

Gondolkodom, hova fordulhatnék. Egész délelőtt erre megy rá. A válasz, a végleges mégsem ennek az egy lépésnek a megoldásában rejlik. Ez csak egy apró megoldás. Akár a 4 lej...
A pasas elköszön.
Mintha csak ezért jött volna. Maga sem tudta, de már megvan. Küldték. És ő hallgatott a hívó szóra. Összeáll a kép...
Ahogy délig a pénz is, ha minden igaz. Nem a 4 lej, hanem a vizsgálat ára. Csak bár úgy lenne... Nem tudom, mi lesz a megoldás a következő lépésre, ahogy a soron következő betoppanót sem ismerem, de valahogy ez a hely mágikus.
Egy idő után minden összeáll.