Érdekes és valós - Marosvásárhely mély álomba szenderűlt.
A magas fokú általános szkepticizmusból immáron úgy tűnik nem lendíti ki senki és semmi.
Nem hiszünk, nem bízunk, nem ismerün el, nem vesszük be, nem nyelvjük le, nem támogatjuk, nem érdekel.
Elvagyunk.

Az utóbbi időben sok olyan művelt, magas beosztásban lévő emberrel - zömében fiatallal találkoztam, akik szerint minden veszve van.
Nincsenek emberek akikben bízni lehet, akiket követni lehetne, akikre fel lehetne nézni és megadni a bizalmat egy esetleges jobb jövő reményében.
Magunkra maradtunk.

Amikor a hét vége fele politikai elemzők kivesézték az Európai parlamenti képviselők előjogait és fizetését ez még nagyobb mértékben kiütötte a biztosítékot.
Többen hangoztatták - bevallom engem is megtorpantottak a számadatok - melyek szerint ha az adott képviselő becsületesen megjelenik és néha fel is szólal - beseperhet valami 6ooo eurót havonta - csak kápében, nem beszélve az utazási költségek megtérítéséről, irodáról és egyéb juttatásokról.
Startból a Böszeszkú lány jutott eszembe. Te Úr Isten az-az észlény viccből képviselte országunkat ezért a hatalmas összegért, minden egyes felszólalásával történelmet írva paródia fejezetben... És mindenki ült tovább karbatett kézzel.

Tömegesen mondunk ellent a változásnak - nem bízva magunkban, egymásban, a megújulásban.
Nem csodálkozom.
Őszintén - kevés esélyt adok annak, hogy valami vagy valaki valóban képes lesz itt pozitív változást előidézni.
Hőbörgünk a bennünket érő igazságtalanságok ellen, miközben nem teszünk semmit.

A mai nap folyamán rengeteg állampolgár - románok és magyarok egyaránt kaptak olyan smst, mely szerint irány szavazni románok, hogy ki tudjuk seperni a magyarokat az európai parlamentből.
És a románok elmentek.
Nem azért mert bíznak a változásban - hanem mert őket még életben tartja a gyűlölet.
Bennünket már az sem.
A gyűlölelet felváltotta, hogy egymásnak estünk. De az is hamar elveszítette savát-borsát. Visszatepsedtünk jó meleg, kényelmes szarunkba.

Mondják, hogy Hargita meg Kovászna megye alacsonyan teljesít a részvételt illetően... - elmondom mit mond a székely ember:
- nem tudom kik ezek. nem tudom kire kell szavazni. mindenki hamis. nem megyek sehova... amíg a pap nem mondja, nem megyek...
A baj az, hogy már a pap sem tudja...
Előző években külön a lelkünkre lett kötve, hogy menjünk szavazni.
Utóbbi időben, hogy aki jónak látja, tegye meg.
Ma: semmi.
Csodálkozunk?
Ne csodálkozzunk.
Döntsünk.
Tenni akarunk? Akkor emelkedjünk fel és tegyünk.
Ha meg nem - ne kritizáljunk, viseljünk csendben a rajtunk ejtett és ejtendő igazságtalan sérelmeket - mert amikor kellett, nem szóltunk bele.
Amikor szó volt adva hallgattunk.

Nem a szavazás napján kell hőbörögni, hanem időközben. Mondjuk holnaptól a helyhatósági választásokig. Menni kell, tenni kell, változtatni kell, segíteni kell - hogy az ügy közös legyen. És a miénk legyen. Különben is, mi többen vagyunk mint ők valaha.
Itt van hát a cselekvés szent ideje.
Csak megint ne maradjon kihasználatlanul...