Számomra visszatetszően furcsa a mai vásárhelyi iskolarendszer. Néhány éve amikor egy-egy helyen ismeretlen, legendákból szőtt okok miatt túljelentkezés volt egy-két iskolában és az első osztályba beíratott gyerekeket felvételire késztették meglepődve figyeltem az elrettenthetetlen szülőket, akiket semmi sem állított meg gyermekeik jobb jövőjének megteremtésében. Noha elgondolkodtatott, hogy a jobb jövő zászlaja valóban valódi-e vagy csak délibáb. Aztán jöttek a hírek és egyre több valós eset is, mi szerint nem éppen fenékig tejfel az élet egy harmincakárhánylétfős osztályban diákként. Voltak olyanok, akik nem átalkodtak féket húzni és kivenni a gyerkekeiket, akik nem, hogy előrelépést mutattak volna a várt fejlődési görbén, hanem éppen ellenkezőleg, lemaradtak, megcsömöröltek, megtorpantak - könnyű felületet nyújtva így mindenféle áldiagnózis felállításának és korai címkézésnek.

Ma is vannak divatos és kevésbé divatos iskolák.
Ma sem értem sokkal jobban, mint akkor, hogy miért.
De talán ma már közelebb járok a megértéshez, mint eddig bármikor.

Vannak a valós életnek platformjai - ahol ezek a dolgok rendszerint eldölnek. Hogy a gyerek hol kell sportoljon, ahhoz, hogy sikeres felnőtté váhasson, milyen különórákra kell járnia és kihez, hol illik megtartani a születésnapját és milyen körülmények közepette, és természetesen hogy hol illik iskolai tanulmányait végeznie. Az ilyen helyeken hatalmas a túljelentkezés.
Igazi urban legend övezi a tanítót, a módszereit, a tantermet és annak felszereltségét, az iskolát és annak kapacitását valamint az igazgatóság egyre szélesedő látókörét.
Ilyen helyeken a megszokott létszám a már fent említett harminc alatt nem is keresendő. Ez a minimum. Ez a bizonyítéka annak, hogy a gyerek jó helyen van.
A valós élet platformjain már a gyerek születésekor az anyukák tudomást szereznek a többi édesanyától arról, hogy mik a helyes élettervezés szabályai a gyermeknevelés terén. Az elhangzó mondatok nem jótanácsok, nem tapasztalati úton szerzett tudáscsomagok, hanem valóságos parancsolatok. Aki hasonló képpen cselekszik lehet a klán tagja, aki kicsit is eltér és nem bizonyul nevelhetőnek - a klán kiveti magából.

Ma egy ilyen édesanya osztott ki bennünket - gyanútlan és tudatlan szülőket, akik jámboran nyugodt és kiegyensúlyozott gyerekeinkre vártunk. Elmondta, hogy az iskola, ahol csemetéink tanulnak csupán negyedik osztályig elfogadható - utána más helyet kell keresnünk nekik. Tudni vélte, hogy a magasabb és a nagyon nagy létszám sokkal jobbat tesz a gyereknek, mint a kis létszámú osztályok. Továbbá, elmarasztalt bennünket azért, hogy óvodás vagy neadjIsten elsős gyermekeink nem részesülnek a magánórák adta esélyekben. És behozhatatlannak tartotta a kárt, amit vidáman és szabadon játszadozó gyerekeink életében okozunk felelőtlenségünkkel és hanyagságunkkal.
Hallgattam ezt az anyát.
Nem lepett meg, csak hallgattam.
Súlyos lenne azt mondani, hogy féltem a jövő generációját - de ha egyet is kívánhatnék a bűvős hármasból azt a felelőtlen játékra pazarolnám. Ezt kívánnám szülőnek gyereknek egyaránt. Egyénileg és közösen. Mert játék - humor, nevetés, felszabadúltság és öröm nélkül semmi sem marad. És mindenért kár!