Az idei évemet az ajándékban kapott aranyszélű lapokból fűzdelt határiőnaplommal együtt úgy telitöltötték mindenféle idegenek, hogy még meghalni sincs időm, csak ejsze valamikor novemberben - de akkor is csak egy kicsit, mert november végén és decemberben már több helyszínen is számítanak rám.
A lapok között olvasgatva kérdezem:
- hol vagyok én ebben?
- mi köze ennek az örökkévalósághoz?

Mennyire törékeny is az emberi élet.
Tele mindenféle mondvacsinált fontoskodásokkal, találkozókkal, mutogattatatásokkal és megmutatásokkal. Jó ha ideje marad kicsit néha csendben riogatni önmagát, megsimogatni azt aki mellette van és azt aki magányosan benne lakik.

A hetek kergetik egymást, hipphopp péntek pénteket követ.
Céljaink és terveink sorra málnak szét ujjaink között.
Ünnep ünnep után bele a feledés homályába.
Csak a ki nem takarított lakás élménye marad. Bírkozás az idővel és térrel - amelynek láthatatlan falai között a lélek haldoklik portörlő ronggyal a kezében.

Két hét múlva Húsvét!... - fogadjunk, hogy a teendők jutottak eszedbe, majd, hogy vajon ez hány nap munkaszünetet jelent.
Ki az aki arra gondol, hogy lesz-e igazán ideje ünneplőbe varázsolni szívét-lelkét?
Kinek támad fel Húsvétkor az a Jézus, akinek születésnapját megünnepelte a bejglihegy tetején Karácsonykor? Ha csak pillanatokra is, de tudta, mitől sátoros az ünnep?
Kinek nem a nyuszi és csirke mocskos orgiája jut eszébe a közeledő ünnepről? Hanem mondjuk megújjulás, feltámadás, kikelet, körmenet, megtisztulás, újrakezdés és az örök szeretet.
Egy új esély a - ha eddig elcsesztem még mindig van kilenc hónapom helyrehozni alcíme alatt?
Kilenc hónap - kilencszer megannyi esély a hónapok minden egyes napján.
Magadra
a másikra
rám
ránk.
Használd. Mert ki tudja meddig a tiéd...