Anna és a szerelem

Anna nem szerelmes.
Pedig igazán fura. Tőle főképpen, aki gyakran táplál odaadó vonzalmat az ellentétes nem egy-egy képviselője iránt.
Most éppen komoly latenciában van.
Más dolgok kötik le a figyelmét.
És a más dolgok közül valahogy mindegyik érdekesebb mint a szerelem.
Meg aztán rájött, hogy a nagyobb fiúk érdekesebbek. Lehet rajtuk hülledezni, meg nevetni - érdekes figyelni őket és elcsodálkozni az erejükön és bátorságukon.

Amikor az ember nem keresni a szerelmet, a szerelem minduntalan megtalálja őt.
Incselkedik és játszadozik vele.
Anna is így van.
Minden nap valami ajándékkal tér haza.
Hol szívpárnácskát kap.
Hol gyűrűt hoz.
Hol egy új kulcstartót lobogtatva méltatlankodik.
Legszívesebben el sem fogadná.
Csak sajnálkozik nagyokat:
- anya én nem is kértem...miért adnak ajándékot?
Nehéz rámutatni a középútra.
Hogy nem dobhatja el kényekedve szerint. Nem vághatja a földhöz és nem nevethet az ajándékozó szemébe.

Én sem voltam ennyire okos.
Balázs tanított.
Hiszen neki is volt egy hatalmas szerelme.
Azóta - elmondása szerint barátsággá szelidűlt az érzelem.
Három napig készülődött amíg kiválasztotta a helyes ajándékot.
Aztán még kettőig gyakorolta annak átadását.
Helyzetgyakorlatokat végzett védett környezetben. Eljátszotta a történetet elejétől a végéig mindenféle verzióban. Utolsó éjjel az ajándékot magához szorítva aludt el.
Reggel alig akart felébredni. Mintha erőt gyűjtött volna a legyőzhetetlenhez.
Az oviban percekig öltözött, majd határozottan belépett.
Odament a kislányhoz és átnyújtotta ajándékát szó nélkül.
A kislány nem értve a dolgok súlyát, a hajpántot a földhöz csapva elszaladt.
Balázsban egy világ omlott össze.

Annát mindig ezzel figyelmeztetem.
Amikor a kisfiúk a pénzükre szuvenírt vesznek az iskolaboltban - az éhség szenvedését vállalva a szerelem diadalma felett.
Így hát lassan kisboltot nyithatunk mi is.
Anna meg érthetetlenkedik:
- de hát én rájuk sem bagozom...
Az lehet.
De a szerelem már csak ilyen furcsa és érthetetlen.
Ha kergeted elillan, ha meg menekülsz, követ.