2014. február 9., vasárnap

A gyermek, mint minden vele egykorú fiúgyermek - rajong a dinoszauruszokért, pókokért, hüllőkért, csúszó-mászókért.
Rendben is van.
Nem osztozom különösebb módon a rajongásban, de szeretettel elolvasgatom neki az ezzel kapcsolatos tudnivalókat.
Számos könyv utal most már a szobában kedvelésének tárgyára.
A legújabb szerzemény névnapi. Hatalmas, komplex, korokra bontott összeállítás. Szövege enyhén tudományos, kiejtése embertpróbáló és nyelvbotlasztó - de második-harmadik nekifutásra mindig beérek. Szóval olvasgatom.
Persze magyarázni is kell.
Nem csak olvasgatunk bele ott az estébe...
Összeszedem magam. Amit nem tudok, igyekszem átugrani.
Hangsúlyosabbá tenni azt, amiről beszélgetni lehet és elsiklani afelett, ami összecsap a fejem felett.

Közben eszembe jut a gyermek, a vallásórásaim egyike.
Szintén nagy dinószakértő.
És nem is átalja megkérdezni, hogy tessék csak mondani lesz-szíves, a Biblia miért nem tesz említést a Krisztus előtti 4 milliárd évről és természetesen a dinókról?

Ha az ember tanít, mindig vannak érdekes kérdések.
Nem szeppenek meg.
Végülis igaza van. Tudnia kell. Valószínű eddig el nem kaphatta meg a válaszait.
Semmi esélye annak, hogy az én válaszommal majd beérje, de ez már a többieknek is kérdés lesz innen.
Mondom minden bizonnyal azért szivem, mert azoknak az időknek van üzenete, amikor Isten megteremti, kapcsolatba lép az emberrel és ez a kapcsolat fejlődni és hanyatlani kezd - egészen Krisztusig, ahol megkapjuk a megváltást.
Hááááááát...
Van ebben valami... - mondja a gyermek, még mindig csak félig meggyőzve.

Miközben tudom, nem tisztem a meggyőzése.
Én nem térítgetni vagyok jelen.
Hanem üzenetet átadni.
S noha nem vagyok Szentírásszakértő - a szeretetről és elfogadásról rengeteget tudok.
És valójában csak ez számít.
Ha majd Istenről ennyi élesen megmarad - mindent tudnak ami lényeges.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése