2014. január 10., péntek

Volt az életemnek egy olyan kegyelmi ideje, amikor egy egész hetet azzal tölthettem el, hogy teljes csendben ültem. Egyedüli ember akivel szóban tartottam a kapcsolatot az nem volt más, mint a jezsuita, lelkigyakorlatomat vezető pap.
Ez nem luxus.
Nem kell hozzá más, mint néhány szabadnap és sok elszántság.
Furcsa, hogy az ember mi mindenre rájön, ha végre befogja a száját...
Első nap van a totális káosz, a zavaródottság, a nem tudommitkezdjek magammal viszketős állapota.
Aztán ahogy telik az idő, egyre inkább felszínre kerülnek a réges régen elásott dolgok.
Előtérbe kerül a rejtegetett önmagad.
A sok buta, felszínes motiváció és célnak hitt önálltatás - amiért addig harcoltál és utolsó nap - ha jól dolgozol, előkerül mindaz, ami igazán lényeges.
Letisztulsz.
A baj csak azzal van, hogy akárcsak a nagytakarítás ez sem örökévényű.
Hamar porosodni kezd a szépen letakarított felület és lassan visszakoszlódik minden a jól ismert, kényelmes kerékvágásba - azaz a meleg szarba.
Ha nekem szavam lenne - azt mondanám élete nagy döntése előtt álló minden egyes embernek, hogy menjen el egy manrézába.
Nem kell hét napot ülni.
Elég kettő-három is - ahhoz, hogy kiderüljön, tényleg jó irányt vett-e élete.
Annyi buta - önmagunkat és környezetünket megbetegítő és ellehetetlenítő döntést, majd döntéssorozatot hozunk meggondolatlanságból, gyávaságból, az önismeret hiányából.
És mennyivel másabb lenne az életünk ha alaposan szembenéznénk önmagunkkal - időnként...

Ezt tettem az ünnepek tájékán.
És szörnyű felismerésekre jutottam.
Decemberben még gőzerővel hajszolt célokkal - amik nem vetnek semmit a latba.
Szokásokkal - amik lassan de biztosan öldökölnek.
Gyávaságokkal - amikre olyan egyszerű lenne a megfelelő időben és helyeken nemet mondani.
Játszmákra, amiknek a hálójába és csapdájába esem.

Ígéretet tettem.
Nem akarom megváltani egyből a világot.
De elszántam készen állok apró lépésekkel felépíteni a mesterművet.
Lesz, hogy visszaesem, lesz, hogy nem egészen jó irányba haladok - de már az első rossz lépésnél szorítani fog a bakancsom.
És én ezennel erre a szorításra igenis figyelni fogok.
Mert lehet, hogy nem egy életem van - de ezt az egyet sem vagyok hajlandó öntudatlanul átloholni.


http://manreza.hu/hivatkozasok/Antet_C-M.doc

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése