Van az a csontig lerágott nagymegmondás, mely szerint a pénz nem boldogít - mert mit ér a pénz ha nincs egészség?...
És valóban mit?
De ahhoz rendet kell rakni az egészség fogalmát tároló fiókunkban.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) meghatározása szerint az egészség az ember testi, lelki és szociális jólétét jelenti és nem csupán a betegség vagy fogyatékosság hiányát. Az egészség nem csupán cél, hanem egy erőforrás, melyet a mindennapokban használunk.
Az egészség csak akkor fenntartható ha annak összes dimenziója kielégítő szinten működik:
 1. biológiai egészség: testünk megfelelő működése
 2. lelki egészség: világnézetünk, erkölcsi alapelveink, tudatunk nyugalma és a belső béke
 3. mentális egészség: tiszta, racionális és logikus gondolkodás
 4. érzelmi egészség: az érzések felismerése, megélése és kifejezése
5. szociális egészség: embertársainkkal megfelelő kapcsolatok kialakítása
Ami a fogyatékot jelenti nem föltétlenül betegség címszó alá helyezném, hanem állapotnak minősíteném.
Nem is tudom megszámolni hány olyan esettel szembesültem szakmai életem során, hogy sokkal egészségesebbek és minőségibb életmódot folytattak fogyatékkal élő személyek, mint az általam ismert teljes fizikai egészségnek örvendő embertársaim zöme.
Mert ráláttak az egész-re.
Felismerték céljaikat az életben, elfogadták önmagukat - korlátaikkal egyetemben és követték újtukat. Nem kreáltak maguknak másikat, nem kívánták a szomszéd szamarának halálát és tiszteletben tartották azt amivel rendelkeztek. Megtanultak építeni arra és erőforrásként használni azt.

A betegség-egészség fogalmait tulajdonképpen az érti igazán aki járt ebben a sivatagban.
Soha de soha nem fogom elfelejteni az első betegséggel való szembesülésemet és azt az üres, kongó, kopogó a léptek zaját ütemesen, morzéjelekben visszahangzó folyósót, amely menedéket adott a rákkal való félelmetes és visszafordíthatatlan szembebénézésem alkalmával.
Akkor és ott nem volt senkim.
Én voltam és az Isten.
Ezt éreztem csekély két évvel ezelőtt amikor a bennem lévő csomókat vették gorcső alá.
Néztem az orvosnő szemeit, arckifejezését, hallgattam okoskodó, mélyre győkerező hümmögését és azon gondokodtam, hogy milyen kevésen áll vagy bukik az ember és a hozzá szervesen kapcsolódó emberek, családtagok élete.
Most akkor - realizáltam akkor és ott - a következő pillanatokban döl el elkövetekezendő időszakom gyors vagy pokolian lassú története.
És volt kakaó abban a szituációban.... Nem is kevés...
Úgy tűnik ez a keresztem.
Időnként - ha időm van végigjárni ezt a Golgótát  - meg-megállít az Úristen és elbeszélget velem.
Vagyok annyira csökönyös, mint a Bálám szamara, hogy csak ilyen esetekben hallgassam meg igazán az Ő nézeteit is egyszerű kis világom képkockáiról.
Azt ugyanis láthatta, hogy saját szeretteim betegeskedése megöl.
Azzal nem tud nevelni.
Abba azonnal belehalok.
Ami az enyémet illeti - azt elmarháskodom. Nem tudom komolyan venni. Aztán húz egy-egy féket - közel enged a felismerések győkereihez, majd megint enged a pórázon.
Na ezt a hasonlatot is az értheti igazán, akinek volt kutyajóbarátja... Vagy engedetlen, szinte minden egyes alkalommal saját vesztébe rohanó kalandvágyó gyermeke. Aki nem riad vissza semmitől. Aki számára a pedagógia nem dolgozott ki hatékony módszereket. Márpedig nevelni csak kell valamivel. De leginkább szeretettel... Mert ezeken a szinteken tényleg csak az működik. A szeretet nyelve.

S akkor itt van ez az asszony.
A szívem hasad meg.
Évről-évre, napról-napra, műtéttől-műtétig haldoklik a gyermeke.
És ő - sőt senki emberfia nem tehet semmit.
A mesében ilyenkor mindig színre lép a főszereplő. Akinél a varázsfű vagy forrasztófű van. De az asszony már nem bízik ebben. Pontosan tudja, hogy a fia nem marad örökre.
És mindent megtesz, küzd, a semmiből is előteremti a következő műtét árát. De most valahogy a levegőben van, hogy a távozásra gyűjt.
Ez most más, mint amilyen eddig bármikor volt.
Könnyebben jön a segítség - fájdalommentesebb az állapot. Rettenetesebbek a tünetek és azok következményei, mint a 13 év alatt eddig bármikor.
Minden egyes pillanat a vonat zakatolásának ütemes zajához hasonlóan ismételgeti:
Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S õrizem a szemedet.
(Ady Endre)
És nyilván nincs ekkora csoda. És valaki kitépte győkerestől a forrasztófűvet és a gyermek egyszer csak elmegy és az anya marad. És nincs kifejezés egy anya - gyermeke okozta elvesztésének fájdalmára. Mert a társát elvesztő házasfél özvegy marad, a szüleit elvesztő gyerek árva - de a gyermekét elvesztő szülő... - anya marad. Anya, vagy apa - gyermek nélkül...

És van üzenet ebben.
Nem csak a szülőknek, hanem mindenkinek aki közvetlen vagy közvetett módon részese volt a történetnek.
De nem mindenki jut el a felismerésig. Van aki az örök dermedtségben marad.
Az állandó lelki hidegben - amíg el nem jön a nagy felismerés.

...Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, a mint én is megismertettem.
 Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet... (IKor 13)